Vajon hány erdélyi halna meg Magyarországért? És vajon mennyi moldvai áldozná életét a Partiumért? Mennyi lenne azon csángók száma, akik készek lennének életüket áldozni Kárpátaljáért? Ugyan hány székely vonulna a biztos halálba Felvidékért? És vajon Jeszenszky Géza sokat vitatott szavaiban van-e logika?

Az Úz-völgyi sírkert / Fotó: Gergely András – Székelyhon

 Az igaz beszéd és a szép beszéd

A publicista két dolgot tehet. Vagy úgy alakítja sorait, hogy azokból egyfajta generális igazság kerekedjék ki (hozzátéve, hogy az igazság talán a legkomplexebb fogalom), vagy pedig engedve az ego (netán az esetleges megrendelő) csábításának, szerethetővé írja cikkeit. Ugyanez a metódus érvényesül a politikusok esetében is. Van, aki az igazat mondja, és van, aki azt mondja, amit a választópolgár hallani akar. Utóbbi politikust hívjuk jelöltnek. Előbbit pedig hivatalából leköszöntnek.

Vizsgáljuk meg a lehetségeshez legközelebb álló objektivitással Jeszenszky Géza nagy port felvert kijelentését. Az Antall-kormány volt külügyminisztere egy interjú során a következőket nyilatkozta:

„Magyarországon senki, pontosabban a jóérzésű emberek közül senki sem hiheti, hogy a határok megváltoznak. (…)Ezt sem a romániai, sem a szlovákiai nacionalisták nem akarják elhinni, ezért megpróbálják meggyőzni a közönségüket a magyarveszély létezéséről. Ez ostobaság. Nem csak azért, mert a magyarok békeszeretőek, de egyetlen magyar sem lenne kész meghalni, nem csupán Erdélyért, de mondjuk egy ukrajnai faluért sem. Kiabálhatnak, petíciózhatnak, de az életünket adni valamiért már nem divatos Európában, hogy így fogalmazzak.”

Tovább megyek. Egészen biztos vagyok benne, hogy a román, vagy szlovák nacionalisták sem adnák az életüket Romániáért illetve Szlovákiáért. Ehelyett talán megvernének néhány „magyarul vartyogót”, esetleg lekennének festékkel egy-két emlékművet. De ez a maximum. Annak ugyanis, hogy az elveiért vagy a hazájáért meghaljon valaki, komoly feltételei kell, hogy legyenek. Lehet ezzel a kijelentéssel vitába szállni. Csak nem érdemes. Mert e szavak relevanciáját pontosan az adott geopolitikai közeg jelen idejű történései tanúsítják.

A hazáért meghalni

Lám, Európát nyíltan megtámadták. És vajon hemzsegnek a katonaérett fiatalok a sorozó bizottságoknál? Vajon égnek-e a katonai vonalak, amiért az idősebb generáció férfijai a tartalékos állományba vétel felől érdeklődnek? A csudát. Az életerős férfiak örülnek a sorkatonai szolgálat megszűnésének. Illetve már nem is örülnek neki, hanem természetesnek veszik. Mintha bizony természetes, és magától értetődő lenne, hogy egy értékekkel teli ház köré nem építünk kerítést, az udvarra pedig nem veszünk egy házőrző ebet. Igaz, Közép-Európa immunrendszere ez irányban még hellyel-közzel működik. De ha tőlünk nyugatabbra tekintünk, mind csak azt látjuk, hogy hívják, csalogatják az idegen kultúrájúakat. Azokat a betolakodókat pedig, akik már a kontinensen belül vannak, azokat védik, óvják, pátyolgatják, legtöbbször az őslakos polgárok kárára. Szögezzük le tehát: a hazáért mostanában nem akar, és nem is fog meghalni senki.

Az elvekért meghalni

Sajnos minden magyarlakta országban lehet példákat felhozni annak alátámasztására, miszerint az elvekért meghalni is idejétmúlt manapság. A Temerini Fiúk, Budaházy és társai, Malina Hedvig és Gubik László esetei bizonyítják e szavak igazságtartalmát. S székely zászlók tekintetében sem állunk jobban. Hiszen nem egy esetben előfordult, hogy a kitett lobogót hatóságilag eltávolították. Mármint… minden gond nélkül távolíthatták el. Ahogyan más kisebbségi, vagy nemzettársi lobogóinkat bűntelenül taposhatják, gyalázhatják, s a magyarág kohézióját jelképzelő Szent Koronán is következmények nélkül gúnyolódhat osztrák riporter épp úgy, mint román, ukrán, szlovák, vagy szerb nacionalista. S ha a keresztény kultúrkörben szocializálódott polgároknak a keresztény jelképekhez való viszonyulását nézzük, a helyzet még ennél is siralmasabb. Vajon egy földre dobott feszület, egy leköpött Krisztus-kép kit késztetne arra, hogy akár élete árán is megvédelmezze?

Ez vajon természetes?

Hogy mindez természetesnek tekinthető-e, vagy valamiféle 21. századi elkorcsosulásnak? Nos, nem gondolható, hogy a mai kor embere bármiben is hátrébbra való lenne, mint régebbi korok hazafijai. Ám tudomásul kell venni, hogy a komoly diplomáciai munkával elért tartós békének rengeteg hozadéka van. S az egyik ilyen hozadék pontosan a védekező, önvédő ösztönök elkorcsosulása. Illetve nem is elkorcsosulásnak nevezhető ez, hanem inkább valami olyasféle folyamatnak, mint amikor a lehullott mag – kellő táptalaj híján – betokozódva évekig, évtizedekig éli tetszhalott életét, hogy aztán vízzel, tápanyaggal dús földbe kerülve csírát ontson, gyökeret verjen, s kisarjadjon. És, bár sokan vitába fognak szállni e kijelentéssel, de nagyon jól van ez így. Mert a béke szövete sérülékeny. Az bármikor fel tud fesleni egy önös büszkeségből vitézkedő ember tetteitől, netán egy szociopata parttalan hősködésétől. Mert bármennyire is kényelmetlen kimondani, de tény, hogy még a legrosszabb béke is milliószorta jobb, mint a legnemesebb háború.

***

Hinnünk és vallanunk kell tehát, hogy amennyiben a történelem sokadszorra is próbára teszi hazaszeretetünket és elvhűségünket, e betokozódott érzések azonnal életre kelnek bennünk. Akkor majd újult erővel állunk ki magunkért valamint társainkért, hogy bebizonyítsuk magunknak és a világnak:

Mi magyarok maradunk. Maradunk, s megmaradunk! Mi magyarnak maradunk meg!     

Doó János

22 hozzászólás

  1. Mikulás

    Ez a giliszta-gerincű kecske a tyúk-eszével nagyon behatárolt teremtmény, azt se tudja, hogy a győzelemért érdemes a halál kockázatát vállalni. Kár, hogy ilyen féreg beülhetett Magyarország külügyminiszteri székébe.

    • Sorok-Soros

      Azert szoljon be mikor alhatarozza,hogy vallalja a halal kockazatat,mert igyekezni fogok hogy lebeszeljem. Ugyanis mar regebbrol aggodom maga miatt,hogy meggondolatlanul a gyozelemben vetett hiteert a halaba megy. Es azon gondolkozott,hogy hatha a halala utan megsem fog jonni a gyozelem?

  2. Pista

    Mindenki a saját maga nevében beszéljen, jeszenszky géza és a cikk írója is. Sajnos, de nagyon sajnos, hogy a modern férfi nagyon elpuhult… De még vannak akik meghalnának Erdélyért, a Felvidékért, a Délvidékért, a hazájukért. Az őseink is meghalltak a hazájukért, a hitükért, a családjukért és nem voltak pszichopaták. Vagy talán ugy gondolják, hogy történelmünk nagyjai , Hunyadi, Petőfi, az Aradi 13 mind pszichopaták voltak? Nem, nem voltak azok! A modern ember lett lelkileg kiüresedett, elanyagiasodott bal#@sz, mert fontosabb jólét, a kényelem, mint hit, a becsült, a hazaszeretet. Sajnos a cikk írója is egy elfajzott gyáva, akinek inkább jobb az olyan béke, ahol megalázzák, sárbatiporják, elvegyék a szabadságát, becsületét, mint, hogy harcoljon. ” Sehonnai bitang ember, ki most ha kell halni nem mer, kinek drágább rongy élete mint a haza becsülete” …

    • Névtelen

      Én őszintén szólva egyetlen székelyt sem láttam jönni tüntetni az érmelléki autonómiáért, vagy a kárpátaljai nacionalisták után szabadon az ukrán nagykövetséget meggyalázni…

  3. hÍMES TOJÁS

    Sorok-Soros (2018-02-12-n 12:13 )
    “SOROS JOE” azt hiszi mindenüt az amerikai mechanizmus működik. Annál is inkább, mert Ő nem ismer mást. Valóban, – nagyon röviden -, Amerikában szinte mindegy ki az elnök. Jellemzően az egyik kutya, a másik meg eb. Ha a választott elnök nagyon eltérne BIZONYOS MEG NEM NEVEZETT BANKÁRCSOPORT ELKÉPZELÉSÉTŐL, akkor lelövetik az elnököt, és azonnal helyre áll a “bankár-rend”. De ez a csodás Amerikában működik így!
    Abban némilag téved “JOE”, hogy Magyarország pont úgy működik, mint Amerika. Ez tévedés! És ez a tévedés, meg “JOE” nagyon kiterjedt ismeret hiánya, no meg a sok kényszerképzete sok-sok ide leírt téveszmét eredményez “JOE” esetében.
    Ha JOE-ban lenne valódi kíváncsiság, érdeklődés, akkor nem érné be mindig az általa ismételgetett saját kényszerképzeteivel.
    Nekem nem feladatom “JOE” pallérozása.

    • Sorok-Soros

      Es akkor miert akar pallerozni holgyem? Latom,hogy mennyire tajekozott,meg nagybetuvel is orditja a szakertelmet,hogy mindegy Amerikaban hogy ki az elnok,mert ha nem ugy vsinalja,ahogy a ,,bankar csoport,, mondja ,akkor lelovik az elnokot. Es magacska szerint igy mukodik.,Es hogy M.O.-ag is pont ugy mukodik. Meg is gondolta,hogy mit ir le???? Hany amerikai elnokot lovettek le a ,,bankok,,,.?? Csodalkozni nem csodalkozom,mert gondolom hevulesei kozben irta ,kenyszerkepzeteben. Azt tudom,hogyM.O.-ag nem ugy mukodik,nem is mukodhet ugy mint Amerika,hiszen ott van ha nem is a vilag,de Europa kiemelkedo politikus,legalabb is magacska szerint. Joe olyan helyekrol informalodik,amilyenrol magacskanak halvany fingja sincs.

      • Tóducz

        Soros Dzsó, Ön nem tud különbséget tenni a lelövik és a lelövetik között!!!!!!!! 6 évesnek megfelelő mentális állapot. A bankok nem lőnek!!!!!!

      • Nyilas

        Joe olyan helyekrol informalodik,amilyenrol magacskanak halvany fingja sincs.ˇˇ
        Hát éppen ez a baj Joe. Meg az, Hogy Joe olyanról “informálódik”, amiről neki fogalma sincs.

  4. Rozsnyai László

    Igaz beszéd.

  5. antal m.

    A fenti felvezetés- kérdései inkább először egyéni személyekhez szóló kérdések.VÁLASZ:
    Alkalmas körülmény szüli a tolvajt! A háborúra felkészít a vészhelyzet! Ép elméjű ember nem akar meghalni! Életünk veszélyekben forog születésünktől! Kockázatos egy emberi élet valós kimenetele!
    Vannak helyzetek az életben, amikor nem mi dönthetünk sorsunkról! Alkalmazkodni kell.
    A szerző utolsó mondatai nem alku tételek!

  6. Szekely Attila

    Folosleges ilyen ostoba alakokkal foglalkozni mint ez a Jeszenszky Geza! Ha lett volna rendszervaltas 1989-ben akkor az ilyen alakok labdaba sem rugtak volna , de meg a volt Kisz-titkarok Gyurcsany vagy Orban sem.

    • Sorok-Soros

      Egy ilyen tanult emberrol,aki kulugyminiszter volt,nagykovet volt stb. nevezi ,,ostobanak,, egy ilyen senki-semmi tudassal rendelkezo egyen aki egyebet nem kepes kiszoritani magabol,mint,,nem volt rendszer valatas,csak modszervaltas. Nem ertem az ilyen ember miert nem rug a labdaba,es miert nem valtoztassa meg mar azt a rendszert? Miert nem jelentkezett Gyurcsany,vagy Orban ur helyett? Hogy mindkettojuknek volt/van hibajuk -? Igen,de ha a valasztok oket valasztottak meg,addig lesznek hivatalban,amig megvalasszak. Ocsarolni tanult embereket olyan emberektol akik az orruknal tovabb nem latnak,hat az nagyon nagy szegenysegi bizonyitvany.

      • Szekely Attila

        Sorok-Soros te is tudod , hogy miert mondott ilyen ostobasagokat ez az alak , azert mert ugy mint te gyuloli a magyarsagot amelyik az elodeit befogadta. Nem tud azonosulni a magyarsaggal de uralkodni szeret rajtunk. Te is tudod vagy tudhatnad , hogy ugyan ugy mint a kommunista diktaturaban a modszervaltas utan sem a magyar nemzet valasztotta meg a vezetoit hanem a nemzetkozi bankarhatterhatalom amelyik a kommunista diktaturat is penzelte. A Kadar is ugyan ugy mint volt elvtarsai Gyurcsany vagy Orban csak babuk voltak vagy vannak a bankarok zsebeben. Orban volt allamtitkara Angyan Janos is elarulta , hogy Orban csak par minisztert nevezhetett meg fonokei beleegyezese nelkul , de cserebe megengedtek neki , hogy “szepen” megtollasodjon a roma fiu.

        • Sorok-Soros

          En azt tudom neked mondani Attila,hogy nagyon sek ember halna meg,ha az olyan embereken mulna mint Te,vagy Csibesz,vagy az ijjasz,vagy a tudoc,meg a hasonloak,akik a halalba kergetnek az embereket ,mint ahogy tettek a tortenelemben sokszor. Aztan,na most jon a java!!! Miutan a nagy hosiessegnek vege lett es jol elvertek oket mindenhol akkor,hagyatak csapot-papot,es elszaladtak a feleloseg elol,otthagyva az orszagot romokba,az embereket a szegenysegbe taszitva,es lehet sorolni napokig. Gondolod,hogy most maskepp lenne? Aztan mit is ertek el? Na ezen gondolkozz!!! Aztan ezt a nagy valtozast amit annyira remeltel es remelsz,annak mennyi idot adsz,hogy kivivjad es mi,lyen modon latod az elerhetoseget??? Nem ertitek meg,hogy az emberek nem akarnak haborut,hanem bekeben,joletben akarnak elni. Ne gyere nekem,hogy hany gyermeket kellene csinalni,hogy be kellene vezetni a sorkatonasagot,hogy kiallni ,-hova,mivel?? Mar belegabalyodtal es meg vannak masok is,de csak annyi az Erotok mint a lepkefing. Mert sem te sem az itteni nagy hosok,nem fogtok elkergetni senkit sehonnan.Garantalom.

          • Tóducz

            Há a csepegő csapot-papot Ön hagyta itt kedves Soros Dzsó. Az emberek nem akarnak háborút, de az amerikaiak azért csinálják itt-ott.

          • Nyilas

            Kedves Soros Joe.
            Abba a zárt intézetbe amelyben önt gyógyítják, úgy látszik nem érkeznek hírek a világból. Mindaz, amit ön bezárt elméjében vizionál, emberek halálba küldéséről, népek irtásáról, háborúk szitásáról, az valójában mind igaz.
            Még az is, hogy miután a nagy hősiességnek vége lett, és jól elverték őket, ott hagynak csapot-papot, lerombolt értékeket, felperzselt földet, hullahegyeket. Tökéletesen leirta azt, amit az ön Amerikája cselekedte Joe, nem Szekely, Csibesz ijjasz meg tóducz.
            Mert az önök hősiessége valóban nem kérdőjelezhető meg. Egészen addig, amíg atombombát kell ledobni békés városok civil lakosságára, amíg napalmmal kell felégetni kóreai, vietnámi falvakat. Amíg biztonságos távolból, a kétségkívül csúcs haditechnika mögé bújva kell szembeszállni kézifegyverekkel, meg kályhacsőből barkácsolt rakétákkal. De még minden háborújukból véres fejjel kullogtak haza, amikor az emberrel kellett szembenézni, aki a hazáját védte.
            Úgy hogy ne mutogasson ön másra Joe, inkább kérje meg az ápolókat, hogy a Rambó filmeken kívül mást is vetítsenek az intézetben.

      • Névtelen

        Öreg hiba valakit csupán a betöltött tisztsége, hivatala miatt tisztelni. Ha egy tanár nem tud tanítani, és szakmailag és pedagógiailag is 0 akkor az igenis 0 és nem érdemel tiszteletet. Hiába a pápa a pápa, nem fogom tisztelni csak azért mert ő a pápa, miközben elárul minden keresztényt. Ez igaz Gyurcsányra, Orbánra is, és az összes többire is.

    • hÍMES TOJÁS

      Szekely Attila (2018-02-08-n 17:01) “SZEKELY” már megint hazudott!!!
      Orbán soha nem volt KISZ titkár.
      Gyurcsány pedig nem “csak” KISZ titkár volt, hanem a KISZ Központi Bizottságának egyik főmuftija volt. Vagyis országos kommunistából lett országos vadkapitalista a fejlett nyugati demokráciák védőszárnya alatt. Aztán a magyarországi ostoba plebsnek köszönhetően még miniszterelnök is lett az ifjú kommunistából. MINDEZ BIZONYÍTHATÓ.
      Orbán mindig antikommunista volt. Ennek ellenkezőjét senki nem tudja bizonyítani.
      (Sajnos “SZEKELY” beírásaiból köztudott, hogy nincs acélos szellemi állapotban. Hasonlóan “SOROS JOE”-hoz. De ők egymással mint két okostojás nagyon jól megvannak, mint itt is olvasható.)

      • Sorok-Soros

        Tojas neni,maga az acelos vagy inkabb csak olyan rozsdas szellemi allapotaval nincs mit dicsekedjen,mert egy epkezlab velemenyt nem tudott kihozni,hacsak az ilyen nagy bedobasait amit itt osszehord,hogy milyen belso korokben mozog, Magacska mindenkivel te s tu,es bevan avatva minden kulisza titokba. Meg soha nem birt valaszolni egyetlen keresemre,se hogy fejtse mar ki azt,hogy hova is akar kilyukadni ezzel a nagy tudasaval. Azzal nincs semmi baj,ha vonzodik valakihez,de nem irigyli senki,es ne feljen,mert nem veszi el senki az idealjat. Majd ugy 5-10 ev mulva ha elunk eszebe juttatom,hogy kinek is volt igaza,mert tudja az ilyen elfogultak mint maga egy bizonyos szemely irant,esetleg keserusegbe torkoll. Vigyazzon,hogy az a nagy szellemi feltornyosulasa nehogy olyan feszito legyen,hogy kipukkadjon a pattanas ami a nyakan van. Huha azt a tobbmillio embert aki annakidejen megvalasztotta Gyurcsanyt az mind ostoba volt??? Magacska nagyon ostoba tenyleg,meg buta,ha annyi millio embert akik kozt oly sok a tanult,muvelt,kepzett,tanarok,mernokok,tudosok,kozgazdaszok vallalat vezetok,bankarok,es meg soroljam,? Na AZOK MIND OSTOBAK voltak magacska szerint?? Nem godolja,hogy egy kicsit,vagy inkabb tulsagosan,valami ott fent a szeme mogott abban a nagy uressegben,valami osszezavarodott?

        • Tóducz

          Soros Dzsó, elfelejtette bevenni az esti gyógyszerét! Rendesen félrebeszél.

        • hÍMES TOJÁS

          Sorok-Soros (2018-02-12-n 05:43) “SOROS JOE” tört magyarsággal kérdezte: “”Huha azt a tobbmillio embert aki annakidejen megvalasztotta Gyurcsanyt az mind ostoba volt???”” — AMI BIZTOS, hogy 2010-ben “valamiért” MÁR NEM választották újra Gyurcsányt. Ugyanakkor Gyurcsányék ellenzéke 2/3-os parlamenti többséget ért el a 2010-es választáson./!!! Lehet hogy “JOE erről nem tud?/ Vagyis a magyar választók döntő többsége a 2010-es szavazatával “beismerte” a 2006-os tévedését, és 2010-ben már NEM támogatta az MSZP-t, a Gyurcsányt és csatolt részeiket sem. A történtekből következtetve utóbb azt lehet állítani, hogy 2006-ban Gyurcsány és az MSZP támogatása a korábbi támogatói szerint is NAGY BUTASÁG volt. Sajnos “JOE” nincs abban az állapotban, hogy a megismerhető tények alapján az előbbi nyilvánvaló, logikus következtetésre eljusson. Sajnos ez van.

          • Sorok-Soros

            Tojas neni,mar csak azt fejtse ki,hogy miutan ,az Orban ur elvesziti a szvazast,mert egyszer az O vezetesenek is vege lesz,akkor majd a mostani raszavazok is ostobak lesznek? Miert nez mindig visszafele? Azert mert lehet ocsarolni azt aki veszitett egy valasztason? Maga eppen olyan biztos,hogy a jovoje ,meg az almodozasai a jolethez,mind meglesz? Ugyanabban a hibaban vannak/lesznek,mert mindig a tortenelemben,minden mocskot raszortak az elobbi vezetokre,aztan semmilyen komlyabb valtozas nem tortent gazdasagilag. Nem is tortenhet,mert a penz nem vonzodott oda,es nem is fog egyhamar. Mi a maga logikaja a tenyek alapjan? Mi a jovo elkepzelese,ami a tenyeken alapul? Szeretnek egy ilyen elkepzeleset is olvasni. Ki lehet fejteni.