Fotó: stiri-extreme.ro

Centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot – jelentette be Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke szombaton a szervezet nagyváradi ülését és kétnapos autonómiakonferenciáját összegző sajtóértekezleten.

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a kisebbségben élő magyar közösségek politikai szervezeteit tömörítő KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki.

Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon okozta, máig ható következmények gyógyítása – hangoztatta Tőkés László. Románia 2018-ban a „Nagy egyesülés” századik évfordulóját ünnepli, vagyis annak az 1918. decemberi 1-jei Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlésnek a centenáriumát, amelyen az erdélyi, bánsági, partiumi és máramarosi románok kimondták az általuk lakott területek egyesülését Romániával. A KMAT a 2108-tól 2020-ig terjedő rendezvénysorozattal a többi olyan fontos történelmi eseményt is fel akarja idézni, amely megelőzte a románság által megfogalmazott követeléseket is szentesítő trianoni döntést.

„Nem Magyarország felosztásának dátumát, a trianoni békediktátumot tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész 1918–1920-as periódust Gyulafehérvártól a trianoni döntésig terjedően, ebben benne van a szerbiai népgyűlés, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés 1918 decemberében vagy a Székely Nemzeti Tanács megalakítása 1918 novembe­rében” – magyarázta az EP-képviselő.

Kifejtette: annyi történelemhamisítás volt ebben a témakörben, hogy a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak mindenképpen át kell beszélniük történelmi traumáikat azokkal a többségi nemzetekkel, amelyekkel együtt élnek, és hozzá kell járulniuk az olyan hibák kijavításához is, mint amilyen a későbbi romániai asszimilációs politika.

Hangsúlyozta: Romániában számos olyan igazságtalanság érte a magyarságot, amely ellentétes a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemével, a centenáriumi rendezvénysorozattal pedig arra is emlékeztetni akarják a románságot, hogy a történelmi dokumentumba foglalt autonómiaígéretéről megfeledkezett.

Háromszék