A kézdialmási régi iskola épülete. A szerző felvétele

A nyáron az országos restitúciós bizottság hivatalos átiratban értesítette a kézdialmási önkormányzatot, hogy elutasították a helybeli római katolikus egyház egykori egyházi iskolaépületre és az elkezdett iskolakápolnára benyújtott visszaigénylési kérését.

Az egyháznak harminc nap állt rendelkezésére a fellebbezéshez, de Molnár István polgármester tudomása szerint nem éltek e jogukkal.

Az elöljáró sajnálatát fejezte ki, hogy az egyház nem kaphatta vissza egykori, a kommunisták által elkobzott jussát, de sajnos, nem tudta bizonyítani tulajdonjogát az épület felett.

A telekkönyvben csak az ingatlan alatt levő terület szerepelt, az annak idején téglajegyek vásárlásával épült iskola nem.

Írásos dokumentumok szerint a kézdialmási iskola 1826-ban Demeter György tanítóskodása idején alakult, a római katolikus egyház intézményeként működött először két, majd 1883-tól három tanítóval. 1889-ben felépült a kéttantermes iskola tanítói lakással együtt. A mestergerenda tanúsítja az építés idejét és az építőmester, Kelemen János nevét. 1893-ban „rendes tanítói álláson” id. Papp István tevékenykedett. 1902-től ifjú Papp István vette át az almási iskola irányítását, aki négy évtizedig igazgató-tanítóként munkálkodott, és kivette részét az 1918-ban alakult Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet létesítésében.

1948 szeptemberében államosították a kézdialmási iskolát, így nemcsak az 1889-ben épült faiskola, hanem az 1945-ben elindított iskolakápolna is állami kézre került. Molnár Istvántól azt is megtudtuk, hogy a régi iskolaépületben jelenleg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet tizennyolc nehéz anyagi helyzetben levő tanulónak gyermekotthont. A községháza támogatásával belső illemhelyet és konyhát alakítottak ki. Annyi változott, hogy az ingatlant nem az egyháztól bérlik, hanem az önkormányzattól – összegezett az elöljáró, aki azt is elmondta, hogy a közeljövőben kívülről is felújítják a 128 éves épületet.

Iochom István / Háromszék