A nagy erővel bevonuló katonaság néhány nap alatt egész Felső-Háromszéket megszállta. Igaz, hogy szeptember elsejét nyilvánították a megszállás napjának, az előőrsök viszont hamarabb megérkeztek Kézdivásárhelyre.

Székely menekültek. Forrás: Vasárnapi újság, 1916/44. sz.

„Kézdivásárhely kiürítése hétfőn hajnalban kezdődött. Dr. Török Andor polgármester először a hatóságok iratait, a közvagyont mentette és azután a város polgárságát. Kézdivásárhelyen csak a lakosság fele maradt otthon. Kora reggel megérkezett Kézdivásárhelyre a környékről az első kocsitábor is, ők hírt hoztak a szorosokban esett harcokról. A menekülők között nagyon sok román is akadt. Csupa középosztálybeliek, akik jajszóval tiltakoztak a felszabadítókkal való minden közösség ellen. Kedden hajnalban egészen elhalkult a város, és a kevés visszamaradt magyar szorongva leste, hogyan végződik a falak előtt tomboló harc. A katonaság szerdáig tartotta a várost, és nemcsak leverte, de meg is futamította a román csapatokat. A győzelemre visszavonulási parancs következett. A rendben visszavonuló katonaság magával vitte a városban maradt tisztviselőket. Az utóvédharcok elcsillapultával lassan és tapogatózva csúszott előre a román katonaság, és csak harmadnap szállta meg Kézdivásárhelyt augusztus 30-án”. (Pilisi Lajos A megrohant és felszabadított Erdély. Budapest, Atheneum Irodalmi és Nyomdai RT. 1916)

Kézdivásárhely kiürítéséről és a román csapat bevonulásáról egy odavaló hivatalnok – akinek a nevét nem sikerült felkutatni, a következőket jegyezte le: „A határszélen vasárnap még senki nem tudott a hadüzenetről. A városban román vámtisztviselők délután még a nagyszálló éttermében barátságosan együtt ültek a magyarokkal, és föltűnő nagy számban jöttek be a városba. Este tíz óra tájban csoportosan kivonultak a városháza előtti térre, revolverekkel lövöldöztek a városházára, honnan az ott-tartózkodó csendőrök és határrendőrök, szám szerint tizennyolcan kirohantak s megkezdték a küzdelmet az orvtámadókkal, akik közül hatan elestek, többen megsebesültek, néhányat pedig elfogtunk. Ezek voltak az első román foglyaink. A többi román elmenekült. Embereink közül hárman megsebesültek. A városban pillanatnyi zűrzavar támadt, mert a hirtelen megrohanást nem tudták mire vélni. Éjfél után azután a polgármesterhez, a rendőrséghez, a vasúti állomásra távirat érkezett, mely a hadüzenetet közölte, egyben az erdélyi kormánybiztos elrendelte a város sürgős kiürítését, amely hétfőn hajnalban kezdődött meg. Elsősorban a hatóságok irattárát szállították el, azután folytatólag a lakosságot, amelyből mintegy hatvan százalék eltávozott. A környékbeli falvakból szekereken besereglettek a magyarok, akik elmondták, hogy csapataink már vasárnap éjjel harcba keveredtek a románokkal, és messze visszaverték őket. Hétfőn délután még mindig érkeztek magyarok a környékről, akik elmondták, hogy csapataink a felsőbb parancsnokságtól rendeletet kaptak a tervszerű visszavonulásra, melyet hátvédőink harc közepette fedeztek, miközben az előrenyomuló románoknak nagy veszteséget okoztak, és sok foglyot szállítottak be Kézdivásárhelyre. A mieink által kiürített és üresen hagyott falvakba a románok óvatosan, nagy körültekintéssel és elővigyázattal bevonultak. Éjjel kimerülten, gyalog, megtépve érkezett még néhány visszamaradt magyar öregember és asszony a falvakból a városba, és rémülten elmondták, hogy a románok orvtámadásaikat azzal tetőzik be, hogy az otthon ragadt magyarokat mindenütt fölkoncolják. A Kézdivásárhelyről bujdosva elmenekült községi bíró jegyzőkönyvbe mondta a kézdivásárhelyi polgármesternek, hogy a román katonák minden házba behatoltak, és az ott lakó román ajkúakat fölszólították, öljék meg a magyarokat. Román parasztjaink azonban a felszólítást nem követték, hanem pincékbe, istállókba s a szőlőhegyekbe elbújtak, mire a román csapatok parancsnoka háromórai szabad rablást engedelmezett, amely alatt katonái nem kímélték az ottani románok lakóházait sem. Az egyik román parasztasszony szintén bemenekült a rablógarázdálkodás elől Kézdivásárhelyre, az egyik őrszem észrevette, s utána lőtt, de az asszonynak, akit a golyó karján ért, sikerült a sűrű bozót segítségével megmenekülnie. A román parancsnok a bevonulás után az összes középületről levetette a magyar címert, a városházán kitűzette a román lobogót, és dobszóval kihirdették, hogy a város román terület, lakói pedig romániai állampolgárokká váltak. Kihirdette továbbá, hogy aki parancsainak föltétlenül engedelmeskedik, annak semmi bántódása nem esik. A hivatalos nyelv a román és a francia. Aki nem akar a városban maradni, az szabadon eltávozhat. Több román ember el is elindult a városból. A város határáig zavartalanul eljutottak, ott azonban a fölállított őrök puskatussal verték őket, majd utánuk lőttek. Az egyik közülük halva összerogyott.” (Harangszó, 1916)

A város elfoglalásáról a református egyház megmaradt töredékekből összeállított Historia Domusában ezt olvashatjuk: „A Klenodiumok, jegyzőkönyvek a 4 kulcsú ládába helyezve, mivel a város kiürítésével fuvart a lelkipásztor nem kapott az elszállításra. A mostani kántori lakás pincéjébe elásta, a kulcsokat pedig magával vitte. Az ellenség előőrse aug. 29 déli 1 órakor ért a városba, utánuk a csapatok. A lelkipásztor után érdeklődtek, felnyittatták a harangozóval a templom ajtaját, s előbb hadi kutyákkal kikutatták, s azután léptek be, hogy megnézzék azt, s a szépségéről elragadtatással nyilatkozzanak. A harangozást betiltották, a templom kulcsait elvitték. A hadsereg sorkatonasága durvaságra nem ragadtatta magát, de annál inkább az egyes katonák. Pénzt, ruhaneműt és élelmiszert kerestek mindenütt. Felnyittatták a kereskedések ajtaját, s kiárulták nevetséges áron a boltokat. A rendet fenntartani nem volt ki, nagy fejetlenség uralkodott, az éjjeli betörések, rablások napirenden voltak. A lakosság csendes lélekkel tűrte a katonák, de főleg vidékről betódult csürhe fosztogatását. A paplak pincéjébe elrejtett ládát feltörték, a könyveket, a Klenódiumokat kiszórták, az értékes úrasztali terítőket és az összes boroskancsót elrabolták. A levéltár szekrényeit felszakították, az irományokat belőle kihányták. Az egyházi épületek kerítéseit lerombolták, az épületeket megrongálták, az új épületek falait teleszegezték, vakolatát leverték, ablaktábláit beverték, ablakkereteit elvitték. A templomot tiszteletben tartották, mindössze néhány ablaküveget zúztak be, s kívül némely helyen a vakolatot rongálták meg.” (Szádeczky-Kardoss Lajos: Az oláhok Erdélybe való betörése és kiveretésük, 1916–17).

Kézdivásárhely esetében már az első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy román területnek nyilvánítják. Különben ugyanezt tették az összes elfoglalt területtel. A román parancsnokság a középületekről a magyar címert eltávolíttatta, és kitűzték a román zászlót. Kihirdették, hogy a város ezután Románia részét képezi. A magyar és a német nyelv hivatalos jellegét megszüntették, kötelezővé tették a román és a francia nyelv használatát. Kézdivásárhelyen is megtalálták az embereiket, akikre rábízták a város vezetését, dr. Minisca György sósmezei kereskedő fia volt a polgármester. Főkapitány Barabás István, alkapitány Vajda Albert asztalos, oláhul tudó székelyek.

Minden településben „hirdetményeket” függesztettek ki. Ezek mozgáskorlátozást, viselkedési normákat tartalmaztak, amelyeket a lakosságnak és katonáknak be kellett tartaniuk. Ezek a falragaszok kimondták, hogy az otthon maradt lakosság testi és vagyoni épségét biztosítják, valamint az is leírva volt, hogy a katonák nem szabad raboljanak, mert ezért a cselekedetért büntetés jár. Továbbá mindenek mellett az Esztelneken fennmaradt hirdetmény azt is írja, hogy a katonák, amit kérnek, azt oda kell adni nekik.

Szintén ezen a falragaszon olvashatjuk, hogy tiltva volt a telefonvezeték, a posta közelébe menni. A lakosság köteles éjjel az ablakokat kivilágítani, este nyolc óra után kijárási tilalom volt. Nem felejtették el azt sem, hogy figyelmeztessék a lakosságot, hogy még véletlenül se „izgassák a katonákat, viselkedjenek velük szépen”.
(Részlet Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben c. könyvéből)

Háromszék

2 hozzászólás

  1. Mikulás

    “az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része”
    (Biblia, Szt. Pál apostol, Zsidókhoz írt levél, 9:27)

    Ezek a gyilkos orvtámadók már valamennyien meghaltak és Isten ítélt felettük. Érdemeik szerint ítélt felettük, nem aszerint, ahogy saját alantas ösztöneik és a minket Trianon keresztjére feszítő francia-angol-amerikai gazemberek ítéltek felettünk magyarok felett.

    Válasz
  2. antal m.

    Egy igazi valós történelem útján járva!
    Emberi kegyetlenkedések, valós betörés-megszállás,- Erdélynek e sarkában.
    Végre, – napvilágra kerültek a részletek!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük