Nagymamánk nemsokára belép a 106. életévébe. Elment szavazni. Mert úgy gondolja, hogy ha beleszólhat a közélet alakulásába, bele is fog szólni. Ő az, aki joggal szidja a politikusokat, aki joggal kéri számon őket arról, hogy mit tettek, mit nem, hova tűntek az ígéretek, hol az adott szavuk.

Tudata ép, és részletesen elmagyaráztatta magának a testvéremmel, hogy mi a jelenlegi politikai helyzet, át szerette volna látni az egészet. Mint ahogy át is látta, és legjobb belátása szerint döntött, választott. Hétfő este izgatottan nézte, amint letartóztatták Liviu Dragneat, és a tömör, határozott véleménye az volt, hogy minden korrupt, gazember politikussal ezt kellene tenni.

Eszembe jut, mikor nekem mesélt mama. Amikor arról mesélt, hogy a háború után nagy volt az ínség, ő pedig pár asszonytársával gyalog ment el a sokszor 30-40 kilométerre lévő falvakba, ahol még felkutathattak valami élelmet, közben csihányt szedtek, és a város piacán eladták. Küzdöttek, harcoltak a gyermekeikért, sőt, tüntettek is, követelve a mindennapi betevő biztosítását a családoknak.

Visszaemlékszem arra, mikor arról mesélt, hogy mi mindenen ment keresztül, de sose adta fel, mindig megtette a kötelességét. Szavazni egész életében elment, attól a pillanattól kezdve, hogy erre jogosulttá vált. Hogy miért ment el most is, ilyen idős korban? Amikor pár éve ketten mentünk szavazni, ő és én, és én megkérdeztem tőle, miért tartja fontosnak eljönni, azt válaszolta, hogy azért, mert neki gyermekei, unokái sőt, már ükunokái is vannak, akiknek nem mindegy milyen élet vár rájuk. Ő tudja, hogy a világot megváltani nem képes, de az a tudat, hogy a tőle telhetőt megtette, megnyugtató.

Okkal írtam meg ezt a cikket. Mintegy példát azoknak, akik, bár megtehetnék, nem mennek el szavazni. Ez szívük joga, de van egy bökkenő. Általában ezek az emberek kérik számon habzó szájjal a politikusokat, ezek háborodnak fel mindenen, azon is amin nem kellene. Ők azok, akik valóban, a kisujjukat sem mozdítják soha, mégis számonkérnek, asztalt csapkodnak, követelőznek. Kérem szépen, a mi, lassan 106. éves nagymamánknak van joga ezt megtenni. De azoknak, akik még csak szavazni sem mentek el, egészen egyszerűen nincs ehhez joguk.

Lakó Péterfi Tünde