A járványhelyzet miatt szigorú óvintézkedések bevezetése mellett megszervezésre kerülő 11. Kolozsvári Magyar Napokon két főtéri filmvetítésre is sor kerül.

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy az első Kolozsvári Magyar Napok egyik kiemelt eseménye volt a Főtéren levetített legendás István, a király rockopera. Rendezvényünk keretei között azóta nem került sor főtéri filmvetítésre, így most – kárpótolandó, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések nem teszik lehetővé a megszokott, tömegeket megmozgató főtéri koncertek megszervezését – két film levetítésére is készülünk. Így lesz megtekinthető Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című 2015-ös filmdrámája, mely – nem mellőzve a humort – átkalauzolja nézőjét a XX. századi magyar történelem legfontosabb eseményein, hogy egy családtörténeten keresztül beszéljen a múlt század sorsfordító eseményeiről.

A második levetítendő filmről azonban a 11. Kolozsvári Magyar Napok közönsége dönthet, ugyanis most internetes szavazás keretében választhatnak tíz olyan filmalkotás közül, melyeket a Nemzeti Filmarchívum bocsájt rendelkezésünkre, s melyet a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Filmtett Egyesület és Magyarország kolozsvári főkonzulátusának szervezésében láthatnak majd az érdeklődők. Ennek megfelelően augusztus 4-én éjfélig a Kolozsvári Magyar Napok honlapján szavazhatnak (LINK: https://magyarnapok.ro/2019/te-melyiket-nezned) a következő magyar filmklasszikusok valamelyikére: Fábri Zoltán: Isten hozta őrnagy úr; Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban; Szabó István: Mephisto; Török Ferenc: Moszkva tér; Várkonyi Zoltán: Egri csillagok; Gothár Péter: Megáll az idő; Makk Károly: Szerelem; Bacsó Péter: A tanú; Keleti Márton: A tizedes meg a többiek; Kertész Mihály: A tolonc.

A közönség által kiválasztott filmről a KMN honlapján és Facebook-oldalán is hírt adunk, ugyanakkor emlékeztetünk mindenkit, hogy az idei Magyar Napok rendezvényein való részvétel előzetes regisztrációhoz (ingyenes jegyek kiváltásához) kötött, melynek konkrétumaival hamarosan jelentkezünk!

A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtóirodája