Hétvégén több kutyás gazdi gyűlt össze Sepsiszentgyörgy főterén, és az Amy állatvédő egyesületre kiszabott 40 ezer lejes bírság okán arra figyelmeztették az illetékes hatóságokat, hogy a büntetés nem mindig jelent megoldást, és más helyzetekben – például állatkínzóknál – hatékonyabban lehetne alkalmazni ezt a törvény adta „lehetőséget”. A bírságolás részletesebb körülményeinek jártunk utána.

Lapunk több alkalommal beszámolt a sepsiszentgyörgyi, még 2017-ben alakult Amy állatvédő egyesület sikeres kezdeményezéseiről: többek között Hollandiába adtak örökbe – egy ottani állatvédő egyesülettel együttműködve – számos kóbor kutyát, de a kóbor macskák esetében is feléjük irányították a lakosságot az illetékesek, hiszen megyénkben nincs hivatalos macskamenhely. Szerdán tetemes bírságot szabtak ki az egyesületre az illetékesek – ennek jártunk utána.

Dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos lapunk érdeklődésére elmondta, országos tematika részeként, a megyei rendőrség képviselőjével ellenőrizték a szépmezői kutyamenhelyet.

– Kiderült, hogy az Amy tagjai a menhelyről különböző állatorvosi beavatkozásokra viszik el a kutyákat, illetve örökbe is adtak több itteni ebet. A rendőr az egyesületről érdeklődött, és szorgalmazta, hogy menjenek a székhelyre. A helyszínen a rendőr bírságolt, a kollégám pedig egy hónapos határidőt adott az azonosított törvénytelenségek orvoslására

– részletezte kérdéseinkre dr. Sikó.

Szerinte a helyszínen valóban áldatlan állapotok uralkodtak, látszott, hogy csak egy ember foglalkozik több mint 100 kutyával. Összegzésképpen kifejtette: nem kérdőjelezi meg azt, hogy a kutyáknak jót akart az egyesület, „de nem ilyen módon kell ezt tenni”.

Póra Kinga, az Amy állatvédő egyesület elnöke lapunknak elmondta, szerdán „illegális kutyamenhely fenntartásáért, a törvénynek meg nem felelő kondíciók miatt” szabták ki rájuk a bírságot, hol-ott ők nem menhelyként működnek, hanem olyan állatvédő szervezetként, amelyik összeszedi az utcáról az állatokat – ha betegek, akkor gyógyítja –, és örökbe adja azokat. Elmondása szerint elképesztő összegbe kerülne a törvényesség útjára lépni, olyan körülmények közepette, hogy még az állami menhelyek sem mindig felelnek meg az előírásoknak.

– Azt vágta a rendőr a fejemhez, hogy a mezőben akartam elbújni a kutyákkal. Három és fél éve tudnak rólam a hatóságok! A holland partnerszervezet már át is utalta a bírság összegét, nem a pénzzel van tehát a gond, hanem a kutyák sorsával, amelyeket a felszólítás értelmében 30 napon belül legális menhelyekre kell szétszórjak. Olyan öreg ebek is vannak nálam, amelyeket ilyen helyeken egyből elaltatnának, arról nem is beszélve, hogy több eb hollandiai örökbeadásra vár, már el van indítva a procedúra

– panaszolta Póra.

Az állatvédőt tegnap a gazdasági rendőrség is berendelte kihallgatásra.

Tinca Teddy / Székely Hírmondó