A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes folyó év augusztus 17-26. között szervezi meg a 20. Szent István-napi Néptánctalálkozót.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és erdélyi magyar közösségünk autonóm nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált.

Idei, évfordulós rendezvényünkön 11 ország 30 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt. Érkeznek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Észtországból, Lettországból, Olaszországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Horvátországból, Erdélyből.

A fesztivált ismét Kolozs, Szilágy és Fehér megyében tartjuk, Kolozsvár mellett Désen, Mezőkeszüben, Zsobokon, Magyarfenesen, Tordaszentlászlón, Válaszúton és Miriszlón szervezve ünnepi rendezvényeket.

Második ízben szervezzük meg augusztus 22-26. között a Heltai FolkNapokat, ahol naponta Kézműves- és Gyerektáncház, népzene-koncertek (Juhász zenekar, kalotaszegi, szászcsávási, magyarpalatkai muzsikusok, Kolozsvár környéki táncház-zenészek) és esti táncházak várják majd az érdeklődőket. A koncerteket Könczei Csongor Kalotaszeg, Belső-Mezőség, Maros-Küküllőmente hangszeres tánczenéjét bemutató ismeretterjesztő előadásai előzik meg.

Szintén fesztiválunk berkeiben kerül megrendezésre augusztus 23-26 között a 12. Erdélyi Néptánc Antológia is, melynek alkalmával a beválasztott 10 erdélyi jeles néptáncegyüttes Tordaszentlászlón (augusztus 24.) valamint a Kolozsvári Magyar Operában (aug. 25.) mutatja be műsorát.

A 20. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári Szabadtéri Nemzetközi Gálájára augusztus 21.-én, kedden 19.00-23.00 óra között kerül sor, ezt a már hagyományos nemzetközi népviseleti felvonulás előzi meg. A menet 18.15-kor indul a Heltai Alapítvány székházától, majd a Szent György/Béke tér – Jókai utca érintésével vonul a főtéri nagyszínpadhoz.

Minden kedves érdeklődőt, kicsit, nagyot és családot egyaránt szeretettel várunk rendezvényeinkre!

A 20. Szent István-napi Néptánctalálkozóról, a résztvevő együttesekről bővebb információkat, a teljes programot a facebook oldalunkon (Szent.Istvan.folklore.festival), valamint a Heltai Alapítvány székhelyén és elérhetőségein találnak.

Program


2018.08.17. – péntek

19.00 – Népviseleti felvonulás és gálaműsor DÉSEN, ZSOBOKON, MEZŐKESZÜBEN
23.00 – Heltai táncház (Heltai FolkCenter)

2018.08.18. – szombat

12.00-13.00 – Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)
17.00 – Népviseleti felvonulás és szabadtéri gálaműsor MAGYARFENESEN
23.00 – Heltai táncház (Heltai FolkCenter)

2018.08.19. – vasárnap

12.00-13.00 – Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)
15.00 – Népviseleti felvonulás és szabadtéri gálaműsor MIRISZLÓN
23.00 – Heltai táncház (Heltai FolkCenter)

2018.08.2
0. – hétfő

12.00-13.00 – Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)
19.00  – “Nemzetközi Gasztronómiai Bemutató és Táncház” – Válaszút (Kallós Zoltán Alapítvány)
23.00 – Heltai táncház (Heltai FolkCenter)

2018.08.2
1. – kedd

10.00-11.30 – Fogadás – találkozás a helyi hivatalosságokkal és támogatókkal – sétatéri Kaszinó
12.00-13.00 – Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)
18.15 – NÉPVISELETI FELVONULÁS KOLOZSVÁR KÖZPONTJÁBAN
Útvonal: Heltai Alapítvány székhelye – Béke (Szent György) tér – Jókai utca – Főtéri Nagyszínpad
19.00 – KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI NÉPTÁNCGÁLA – Főtéri Nagyszínpad
23.00 – Heltai táncház (Heltai FolkCenter)

2018.08.2
2. – szerda

12.00-13.00 – Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár központjában (Főtér)

  1. Heltai FolkNapok:
    (Heltai FolkCenter)
    14.00 – Kézművesház
    15.00 – Gyerekkoncert, hangszerbemutató, gyerekt
    áncház a Juhász zenekarral
    16.00 – Juhász zenekar (Vajdaság) koncert
    23.00 – Heltai t
    áncház

2018.08.23. – csütörtök

12.00-13.00 – Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók (Farkas utcai színpad)
16.00 – Gyerektáncház a Sétatéren

  1. Heltai FolkNapok:
    (Heltai FolkCenter)
    14.00 – Kézműves-
    és Gyerektáncház
    16.00 – Kalotaszeg hangszeres tánczenéje
    Ismeretterjesztő előadást tart: Könczei Csongor, Muzsikál: Varga István Kiscsipás és zenekara
    23.00 –Heltai t
    áncház

2018.08.24. – péntek

12.00-13.00 – Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók (Farkas utcai színpad)

  1. Heltai FolkNapok:
    (Heltai FolkCenter)
    14.00 – Kézműves- és Gyerektáncház
    16.00 – Kolozsvár környéki táncházzenészek koncertje
    23.00 – Heltai táncház

19.00 – Gálaműsor Tordaszentlászlón (a 12. Erdélyi Néptánc Antológia résztvevői)

2018.08.25. – szombat

12.00-13.00 – Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók (Farkas utcai színpad)

  1. Heltai FolkNapok:
    (Heltai FolkCenter)
    14.00 – Kézműves-
    és Gyerektáncház
    16.00 – Maros-Küküllőmente hangszeres tánczenéje
    Ismeretterjesztő előadást tart: Könczei Csongor, Muzsikál: Szászcsávási zenekar

19.00-21.00 – 12. Erdélyi Néptánc Antológia Gála – Kolozsvári Magyar Opera

23.00 – Heltai táncház

2018.08.26. – vasárnap

12.00-13.00 – Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók (Farkas utcai színpad)
13.00 –
Gyerektáncház a Farkas utcai színpad előtt

  1. Heltai FolkNapok:
    (Heltai FolkCenter)
    14.00 – Kézműves-
    és Gyerektáncház
    16.00 – Belső-Mezőség hangszeres tánczenéje
    Ismeretterjesztő előadást tart: Könczei Csongor, Muzsikál: Magyarpalatkai zenekar
    23.00 – Heltai t
    áncház

    Sajtóközlemény