Idei első sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: „A 28 éve elkezdődött demokratikus rendszerváltozást folytatni kell ebben az új évben!” A püspök a nagyváradi parlamenti képviselői irodában a média képviselőinek jelenlétében írta alá a Minority SafePack néven ismert európai polgári kezdeményezés.

A magyar és román nyelvű sajtóértekezlet elején rámutatott: az év végén elhunyt Mihály király halála felidézte az egész romániai társadalomban az uralkodó 70 évvel azelőtti lemondatásával járó kommunista hatalomátvételt. Az 1989. decemberi temesvári népfölkelést követő forradalomra való emlékezés pedig végre egybeesett annak hivatalos elismerésével, hogy a nacionálkommunista diktatúrát megdöntő népakaratot meglovagolva bizonyos reformkommunista körök államcsínyt hajtottak végre, saját hatalmuk átmentése érdekében a fegyveres erőszaktól sem riadva vissza. Tőkés László emlékeztetett: tavaly őt is kihallgatta az ügyészség a 1989-es események kapcsán, és neki is az volt az álláspontja, hogy a temesvári népfelkelést „megpuccsolták”. Örvendetesnek tartotta, hogy ami számára régóta ismert volt, az most a nyomozószervek részéről is megerősítést nyert. Hozzátette: az erdélyi magyarság kezdettől fogva az élén állt a kommunista diktatúra elleni harcnak, ezért joggal várhatja el, hogy politikai képviselői a kommunista visszarendeződéssel is következetesen szembeszálljanak. Ezzel szemben a parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ a jogállamiságot csorbító és a korrupció elleni küzdelmet gyöngítő bukaresti hatalmi struktúra szekerét tolja. „Az új esztendőben ezen a téren is gyökeres változásoknak kell történniük!” – fogalmaz európai képviselőnk a sajtótájékoztató kapcsán kiadott nyilatkozatában.

Tőkés László elmondta: meg kell adni a tiszteletet – a kölcsönösség elvárásával – az Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának centenáriumát idén ünneplő románoknak, be kell látni azonban, hogy az erdélyi magyaroknak ünneplésre nincsen okuk, amíg „nem érezhetik magukat otthon a hazában”. Ugyanakkor a magyarságnak is van mire jó szívvel emlékeznie, hiszen idén centenáriuma van mind a Székely Nemzeti Tanács 1918. novemberi megalakulásának, mind pedig az az év decemberében létrejött, Apáthy István elnök, Janovics Jenő és Vincze Sándor alelnökök nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak. A mai EMNT elnökeként Tőkés László úgy vélte: mind a románoknak, mind a magyaroknak az lenne a legnagyobb centenáriumi ajándék, ha elkezdődne a posztkommunizmus vége, folytatódna a rendszerváltozás és ezzel együtt a kisebbségpolitikai rendszerváltás is. A románság józanságára apellálva így fogalmazott: „Az új évben közös erővel kellene megelőznünk, hogy bármely nacionalista erők alantas politikai céljaik szolgálatába állíthassák a centenáriumot, illetve az ehhez kapcsolódó magyarellenességet!”

Az EMNT elnöke a romániai demokratikus rendszerváltozás szerves részének tekinti a kisebbségpolitika terén szükséges gyökeres változásokat. Ezek rendjén Bukarest által éppenséggel támogatandónak, nem pedig elvetendőnek ítéli a Minority SafePack-ként ismert akciót. A Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért című, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelme az európai uniós jog részévé váljon, ne maradjon a nemzetállamok kizárólagos hatáskörében. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2018. március 4-ig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió legalább 7 tagállamában. Tőkés László a mai sajtótájékoztatón írta alá a petíciót Nagy József Barnával, az EMNT régióelnökével és Moldován Lajossal, az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezetének elnökével egyetemben.

Az EMNT elnöke üdvözölte a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetnek a román parlamentbe történt benyújtását, szomorú, hogy ez csupán egyéni képviselői előterjesztésként történt meg. A továbbiakban a közelgő magyarországi parlamenti választásoknak a nemzetpolitikai fontosságát hangsúlyozta: „A külhoni magyarok részvétele konkrét tartalommal tölti meg a magyar állampolgárság egyetemes intézményét, másfelől a határon túl élő magyarokat szerves módon bekapcsolja a nemzet vérkeringésébe.”

Tőkés László végezetül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hozzájárulását ígérte a romániai demokratikus, illetve a kisebbségpolitikai rendszerváltozás véghezviteléhez, a szervezet ennek jegyében végzi mindennapi munkáját és rendezi meg idei programjait, meghirdetve a 2018-as esztendőre a magyar nemzeti önrendelkezés évét.

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

ÚJ ÉVI NYILATKOZAT

Folytatódnia kell a demokratikus, illetve a kisebbségpolitikai rendszerváltozásnak

Mihály király halála a gyász tragikumával idézte emlékezetünkbe a 70 évvel ezelőtti lemondatásával járó kommunista hatalomátvételt.

1989 decemberében a forradalmi népakarat egyszer s mindenkorra véget akart vetni az illegitim kommunista önkényuralomnak. A legfőbb katonai ügyészség azonban éppen a decemberi évforduló idején erősítette meg hivatalos formában, hogy a román forradalmat már a kezdet kezdetén megpuccsolták. A forradalminak álcázott új vezetőség katonai diverzió révén ragadta magához és próbálta legitimálni hatalmát.

Csak üdvözölni lehet, hogy Klaus Iohannis államelnök síkra száll az igazságtétel folytatása mellett. „Túl sokáig vártunk, hogy fény derüljön az igazságra” – jelentette ki a forradalom ügyében folyamatban lévő nyomozások kapcsán. Remélni merjük, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények elnyerik méltó büntetésüket, és a 2018-as esztendő a Ion Iliescu nevével fémjelzett posztkommunista korszak végének a kezdetét fogja jelenteni. A 28 éve elkezdődött demokratikus rendszerváltozást folytatni kell ebben az új évben!

Az erdélyi magyarság kezdettől fogva az élén állt a kommunista diktatúra elleni harcnak. Éppen ezért joggal várhatja el, hogy politikai képviselői a kommunista visszarendeződéssel is következetesen szembeszálljanak. Ezt szem előtt tartva megengedhetetlen, hogy az RMDSZ a mostani utódpárti hatalom – Iliescu pártjának – parlamenti szövetségeseként működjön közre a jogállamiságot csorbító és a korrupciót kedvezményező bukaresti törvényalkotáshoz. Az új esztendőben ezen a téren is gyökeres változásoknak kell történniük!

Idén országunk Nagy-Románia centenáriumának a megünneplésére készül. Igazi ünneplésre azonban csak az adhatna okot, hogyha végképpen sikerülne megszabadulnia a kommunizmustól és annak gyászos örökségétől.

A romániai magyar nemzeti közösség is csak akkor tudna tisztelettel tekinteni a százados évfordulóra, hogyha a nacionálkommunista elnyomás gyakorlatának vége szakadna, és végre itthon érezhetné magát hazájában. Ennek megvalósítása érdekében keressük azon román barátokat és szövetségeseket, akikkel a kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés szellemében, az egyenjogúság alapján párbeszédet tudunk folytatni és együtt tudunk működni. Az új évben közös erővel kellene megelőznünk, hogy bármely nacionalista erők alantas politikai céljaik szolgálatába állíthassák a centenáriumot, illetve az ehhez kapcsolódó magyarellenességet!

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a romániai demokratikus rendszerváltozás szerves részének tekinti a kisebbségpolitika terén szükséges gyökeres változásokat.

  • Az európai, Kárpát-medencei és romániai kisebbségvédelem unióbeli törvényes kereteinek a megteremtése érdekében támogatjuk az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) által benyújtott kisebbségvédelmi kezdeményezés (Minority SafePack) érvényesítéséhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtését. Ezzel együtt felszólítjuk Románia kormányát, hogy haladéktalanul vonja vissza az Európai Bizottság vonatkozó döntésével szemben benyújtott keresetét az EU bíróságán.
  • Integrált országos autonómiaprogramunk részeképpen fenntartás nélküli támogatásunkról biztosítjuk partnerszervezetünknek, a Székely Nemzeti Tanácsnak a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét, és üdvözöljük annak egyéni törvénykezdeményezésként való benyújtását Románia parlamentjében.
  • Hasonlóképpen üdvözöljük a hazai magyar pártok – az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és az MPP – vezetői által ma aláírandó, közös autonómia-állásfoglalást. Sajnálatos, hogy a kialakult konszenzus nem volt elegendő arra, hogy az RMDSZ és az MPP képviselőcsoportja egységesen nyújtsa be a parlamentben Székelyföld autonómiastatútumát. Ennek ellenére örvendetes, hogy pártjaink egységesen állnak ki a Partium sajátos közigazgatási jogállása mellett.
  • A határok fölötti nemzetegyesítés viszonylatában kiemelt fontosságot tulajdonítunk a közelgő magyarországi választások integráló erejének. A külhoni magyarok részvétele konkrét tartalommal tölti meg a magyar állampolgárság egyetemes intézményét, másfelől a határon túl élő magyarokat szerves módon bekapcsolja a nemzet vérkeringésébe.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiterjedt szervezeti keretei, erdélyi irodahálózata és szakszerű tevékenysége révén, az Erdélyi Magyar Néppárttal szorosan együttműködve kíván – ereje szerint – hozzájárulni a romániai demokratikus, illetve a kisebbségpolitikai rendszerváltozás véghezviteléhez.

Nép- és nemzetszolgálatában az 1918-ban megalakult történelmi elődjére, az Erdélyi Nemzeti Tanácsra tekint vissza, melynek centenáriuma alkalmából a 2018. esztendőre meghirdeti a magyar nemzeti önrendelkezés évét.

„Add vissza nékem a Te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem!” (Zsolt 51,14) – ezzel az imakéréssel induljunk neki az új esztendőnek!

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke

Sajtóközlemény