A Nemzeti Vágta szervezőcsapatával egyeztetve, valamint a járványügyi helyzetet figyelembe véve, a Székely Vágta szervezői úgy döntöttek, hogy idén nem tartják meg az eseményt. A tizedik, jubileumi Székely Vágta 2021-ben lesz – közölték a szervezők a rendezvény Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

„A Székely Vágta szervezői több szempontot szem előtt tartva hozták meg döntésüket, miszerint a 2020-as Székely Vágtát elhalasztják. A lovasrendezvény kapcsán felmerült egy szeptemberi időpont, de a közelgő, várhatóan ősszel tartandó önkormányzati választások miatt a szervezők nem szeretnék kampányidőszakban megtartani az eseményt” – írják a közleményben.

A 2020. október 10–11. között esedékes budapesti Nemzeti Vágta azonban nem marad székely indulók nélkül. A Nemzeti Vágta szervezőbizottságával egyeztetve, a 2020-as megmérettetésen a tavalyi Székely Vágta győztesei, valamint a szervező település képviseli Székelyföldet.

A Nemzeti Vágtán induló települések tehát Kovászna (a Székely Vágta 2019-es győztese), Farkaslaka (II. helyezés) és Előpatak (III. helyezés), illetve Sepsiszentgyörgy, mint szervező település – közölték a szervezők. (Székely Hírmondó)