¡Viva La Diáknapok! – Május 8-án startol a 22. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál. Az eleinte nagyrészt helyi egyetemistákat megszólító szórakoztató esemény az utóbbi években a város májusi fesztiváljává nőtte ki magát. A szervezők idén is változatos programmal és színes zenei kínálattal várják az érdeklődőket.

A négynapos rendezvény idén 22. alkalommal kerül megrendezésre, május 8-11. között a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében. Az évről évre új téma köré épített Diáknapok idei kiadása mexikói színeket ölt.

Ebben az évben is a programsorozat alapjaiban a hagyományaihoz igazodik: napközben mintegy 1500 egyetemistát megmozgató sport-, ügyességi-, logikai- és csapatjátékok várják a résztevő fiatalokat.

Esténként a fesztivál kapui megnyílnak minden szórakozni vágyó számára.

A fellépő zenekarok listáját a sokszínűség jellemzi. Az érdeklődők olyan népszerű fesztiválzenekarokat hallhatnak élőben játszani, mint a hazai Bagossy Brothers Company, a Brains,  a Lóci Játszik, valamint a világzene kedvelőinek örömére fellép majd a Parno Graszt is. Az erdélyi zenekarok közül pedig játszik majd a FUNKorporation, a No Sugar, a Teddy Queen, valamint a 4S STREET.

A koncertek befejeztével sem ér véget az este: Tesco Disco, Drop The Cheese, DJ Tőtöttcigi, Andriss, DJ Rosso Bruno & Thomas Pcz és DJ Andrei Chelbezan  biztosítják a fergeteges hangulatot a GoKart pályán.

A bérletek elérhetőek az MMDSZ és a msHÖK irodákban, bővebb információk az esemény Facebook és weboldalán.

22. Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál – 2019. május 8-11.

Május 8. – szerda

8:30 – 9:00 – Gyülekező a Weekenden
9:00 – 15:00 – Sport
17:30 – 18:00 – Gyülekező a Főtéren
18:00 – 18:40 – Felvonulás a bentlakásokig
19:00 – Kapunyitás a GoKarton
20:15 – 21:15 – Teddy Queen
21:30 – 23:00 – Brains
23:00 – Tesco Disco
23:00 – 04:00 – Karaoke (bármikor az időintervallumban)

Május 9. – csütörtök

8:30 – 9:00 – Gyülekező a Weekenden
9:00 – 15:00 – Sport
15:00 – 19:00 – Weekend
19:00 – 20:00 – Szünet
19:00 – Kapunyitás a GoKarton
19:30 – 20:15 – Talány
20:15 – 21:15 – No Sugar
21:30 – 23:00 – FunKorporation
23:00 – DJ Tőtöttcigi és Drop The Cheese

Május 10. – péntek

8:30 – 9:00 – Gyülekező a Weekenden
9:00 – 13:00 – Sport
13:00 – 19:00 – Kincskeresés
19:00 – 20:30 – Szünet
19:00 – Kapunyitás a GoKarton
19:30 – 20:15 – Próba
20:15 – 21:15 – Lóci játszik
21:30 – 23:00 – Parnograszt
23:00 – Andrei Chelbezan és Andriss

Május 11. – szombat

08:30 – 9:00 – Gyülekező a GoKarton
09:00 – Kapunyitás a GoKarton
09:00 – 17:00 – Kocsmajátékok
17:00 – 18:30 – Szünet
18:30 – 20:00 – Gála
20:15 – 21:15 – 4S Street
21:30 – 23:00 – Bagossy Brothers Company
23:00 – Rosso Bruno & Thomas Pcz