Augusztus 2-5. között ismét a zenei és táncos hagyományáról híres kalotaszegi falun, Mérán volt a világ szeme a 3. Méra Világzenei Csűrfesztivál alkalmából.  A fesztivál 2016-ban indult azzal a céllal, hogy megmutassa Kalotaszegnek a világot, és a világnak Kalotaszeget. A szervezők úgy látják, egyre közelebb kerülnek a kitűzött célhoz a teltházas koncertekkel, egyre nagyobb nemzetközi érdeklődéssel a fesztivál iránt, illetve a lassan a fesztivál védjegyévé váló közös éjszakai táncházakkal és dél- és észak-amerikai jam session-ökkel. Emellett a helyi lakosok – zenészek, táncosok, kistermelők, lelkes vendéglátók – aktív jelenléte teremti meg azt az összetéveszthetetlen mérai fesztiválhangulatot, amely miatt egyre népszerűbb világszerte a fesztivál.

A 3 kontinensről érkező zenészek sokszínű koncertkínálata mellett a fesztivál 76 programpontját a szervezők úgy állították össze, hogy minél szélesebb körű betekintést kínáljanak a nép- és világzene, illetve a helyi kultúra világába. A programok megvalósításán 86 szervező, szakmai partner és önkéntes dolgozott, és összesen 176 fő lépett fel, ebből 136 zenész. A fesztiválozók idén is megtalálták a már megszokott helyszíneket és programokat: a Csűrstúdióban a dokumentumfilmeket, a Chill zone-ná varázsolt gyümölcsösben beszélgetéseket, a Tájházban és a Bivalymúzeumban bemutatókat helyi kultúráról, néphagyományról. Idén még több játékkal és tevékenységgel várta a Móka Tár és a Hagyományok Házának csapata a kicsiket a Csűrfiában.

A fesztivál 3. kiadása újdonságokat is tartogatott. Ilyenek voltak a templomi koncertek, amelyek egyszerre hajtottak fejet a hely szelleme és a kalotaszegi zenei hagyomány előtt. Idén hangsúlyosabb szerepet kaptak a helyi kistermelők, akik elkészítették Kalotaszeg pizzáját. A Fölszállott a Páva gálaműsoron a közönség a Kalotaszegi Legénytársulat fellépése alkalmából táncolni láthatta a főszervezőket, mint a népszerű televíziós tehetségkutató műsor győzteseit. A fesztiválon indult útjára a Kalotaszegi Kulturális Alap, amelynek célja a kalotaszegi gyermekek tánctanulásának támogatása. A fesztivál alatt 1087 lej gyűlt össze, amelyért a szervezők és kalotaszegi gyerekek köszönetüket fejezik ki az adományozóknak. Adományozásra a fesztivál után is van lehetőség. (Kalotaszeg NTE egyesület IBAN: RO10 OTPV 2000 0086 9201 RO01, OTP Bank).

A fesztivál négy napján több, mint 4000 látogatót számolt a fesztivál, a szombati koncertek teltházasak voltak a közel 1400 fesztiválozóval. A fesztiválon több, mint 660 tizennégy évnél fiatalabb gyermek vett részt. A fesztivál négy éjszakáján megkétszereződött Méra lakossága: a falu 1300 lakosa a fesztivál ideje alatt mintegy 1300 vendéget szállásolt el, 1100-at a szervezők közvetítésével. A négy napos bérletek több, mint egyharmadát mérai lakosok vásárolták. A fesztiválhelyszín kialakítására a KOOHO építészei 160 raklapot használtak és 113 világító test ragyogta be a kalotaszegi éjszakát.

A fesztivál szervezői ígéretet tettek, hogy a fesztivál a jövőben is megőrzi családias jellegét, meleg hangulatát, színvonalasságát, a helyi kultúra és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét.  Emellett szeretnék tovább erősíteni a zenei kínálatot, fejleszteni a fesztivál szolgáltatásait, bővíteni a fesztiválhelyszíneket és szálláslehetőségeket. A szervezők köszönetet mondanak mindazoknak, akik hozzájárultak a 3. Méra Világzenei Csűrfesztivál sikeréhez: az önkénteseknek, szakmai partnereknek, támogatóknak, a meghívottaknak, a mérai lakosoknak, a szép időnek, és természetesen a fellépőknek és a közönségnek.

A négy nap hangulata:

Első nap:

Második nap:

Harmadik nap:

Negyedik nap:

Találkozunk 2019. augusztus 1-4. között is a csűrben! Jegyek már most kaphatók 69 lejért: https://www.biletmaster.ro/ron/Search

Szállásfoglalásról ajánlott időben gondoskodni a camping@meraworldmusic.com címen.

A program támogatói: a Román Nemzeti Kulturális Alapkezelő (Administrația Fondului Cultural Național), Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Bethlen Gábor Alap, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Communitas Alapítvány, Magyar Fesztivál Szövetség. A program kiemelt partnere a Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház. (sajtóközlemény)