Vízválasztónak tekinthető évet zárt a Turulmadár Ifjúsági Iroda, hiszen nem csak az első évtized tevékenységeinek sorát zárta le, hanem új alapokra helyezte működését, szervezeti felépítését.

A 2017-es évben 336 fiatal bevonásával végezetünk felmérést, önkénteseink pedig megközelítőleg 2147 órát tevékenykedtek, ez hozzáadva az eddigiekhez, összesen 14600 órát jelent az elmúlt tíz évben, a közösség javára.

Három állandó oktatási és nevelési programot működtetünk, ezen túl négy rendezvényt szerveztünk a fiatalok és gyermekek számára. Tevékenységeinken több, mint kétezer gyermek és fiatal vett részt a 2017-es évben.

Lényeges pontnak tekintjük, hogy sikerült újra alkotni az iroda küldetéstudatát és stratégiai irányvonalakat határozni meg az elkövetkezendő évekre. A különböző tevékenységeinket több, mint hatvan partner szervezet, intézmény, magánszemély és vállalkozás segítette. A programok és tevékenységek megvalósításán összesen harmincöt önkéntes dolgozott, akik közül tíz fő 2017-ben csatlakozott a szervezethez.

Elkészítettünk egy kerékpáros oktató pályát és kiadásra került kerékpáros kézikönyvünk is, valamint elkészült a DofE oktatási kézikönyv magyar nyelvű fordítása is.

A Berde Mózsa körbe két új település kapcsolódott be: Nagyajta és Középajta, ahonnan összesen 47 gyermek került be a programba, az öt településen oktatott gyermekek száma így eléri a százat. A DofE program keretében összesen 56 fiatal kompetencia- és személyiségfejlesztése zajlik, közel 100 tevékenységi területen. A 2017-es évben az iroda több, mint nyolcvanezer lejből gazdálkodott programjaiban, ez a költségvetés adományokból, 2%-os felajánlásokból, támogatásokból és pályázatokból állt össze.

A 2018-as évet a következő tevékenységek és tényezők határozzák meg:

-      A szervezet pénzügyi megerősítése új adománygyűjtő- és szolgáltatási programok révén.

-      DofE program kiterjesztése Kézdivásárhelyre, Barótra és Kovásznára, új mentorok képzése.

-      Nemzetközi kapcsolatok további fejlesztése, önkéntesek fogadása az EVS programban.

-      Kommunikációs csapat fejlesztése, gyakornoki program kidolgozása az egyetemista fiatalok számára.

-      Arculati átalakítás az iroda számára, valamint a köztudatba való beemelése.

A 2017-es év fő támogatói: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Awad Intrenational Foundation, Kovászna Megyei Ifjúsági és Sport Hatóság, Civil Innovációs Alap, Bethlen Gábor Alap.

Külön köszönjük a helyi iskolák partnerségét, a Kovászna Megyei Vöröskereszt stratégiai együttműködését és a média képviselőinek a programjaink népszerűsítéséhez való hozzájárulást.

A Turulmadár Ifjúsági Iroda sajtóközleménye