Csíkrákoson tartott kihelyezett ülést Hargita Megye Tanácsa május 23-án. Az áfából és személyi jövedelemadóból a településeknek visszaosztott pénzek mellett az úzvölgyi katonai temető témája uralta az ülést.

„Sajnos tovább súlyosbodott a helyzet az úzvölgyi temető kapcsán, túlkapások sorozata történt, ami politikai válsághoz vezethet” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a kedd délután, Csíkrákoson tartott rendkívüli tanácsülésen, arra reagálva, hogy az RMDSZ úgy döntött: a kormányzó pártokkal való együttműködési megállapodást „okafogyottnak tartja”, amíg nem tisztázódik az úzvölgyi ügy. A tanácselnök elmondta, hogy Csíkszentmártonban és Kászonban a nap folyamán házkutatások voltak, Csíkszentmártonban az alpolgármesterhez mentek a bákói rendőrök, Kászonban pedig egy személyt kerestek, de sok házban riadalmat keltettek. „Számos kérdés felvetődik, így az illetékesség kérdése is, mert úgy gondoljuk, hogy nem a bákói rendőrség hatásköre Csíkban eljárni. Kiállunk mindenki mellett, akiket ma a megyében meghurcoltak. Bízom benne, hogy egyértelművé tudjuk tenni, hogy az út, ahol történt az atrocitás, megyei út, és ott a Hargita megyei rendőrségnek van hatásköre. Törvénytelenséget nem lehet törvénytelenséggel eltussolni, és álljunk ellen a provokációnak! Egy román politikus provokálta a szentmártoniakat, többedmagával idős embereket inzultált, ekkor kialakult egy hangos szóváltás. A testületnek el kell ítélnie, hogy Hargita megyébe jön a Bákó megyei rendőrség rendet tenni, a határvitát pedig rendbe kell tenni” – szögezte le Borboly Csaba.

Az ülésen Tánczos Barna szenátor is felszólalt kijelentve: hihetetlen rendőri túlkapás történt ma Csíkszentmártonban. „A vád ütlegelés és telefonlopás – ez csak ürügy egy cirkusz kreálásához. Az RMDSZ azonnal megszüntette az aktuális kormány mindenféle támogatását, és kéri, hogy azonnal rendezzék a határvitát, rendezzék vissza a temetőt. Nem azzal kezdődött a botrány, hogy valaki meggondolatlanul zsákokkal takarta le a kereszteket, hanem azzal, hogy a dormánfalviak törvénytelenül építkeztek és magyar sírokat gyaláztak meg. A közösség szolidáris kell hogy legyen, és nem szabad ebből politikai ügyet csinálni. Ha a közösség szolidáris tud lenni, adminisztratív úton rendeződnek a dolgok” – fejtette ki a szenátor.

Borboly Csaba hozzátette: Szentmártonban is tanácsülést tartanak a megyeivel egy időben, és arról a javaslatról dönt a helyi önkormányzat, hogy zárják le 30 napra a temetőt. Tánczos Barna kezdeményezte, hogy minden meghurcolt emberért találkozzanak szombaton Úzvölgyében. Kérik, hogy bármilyen Hargita megyében történt cselekményt a Hargita megyei szervek vizsgáljanak ki.

Visszaosztások a térségek fejlesztéséért

A térségek fejlesztésére összpontosít Hargita Megye Tanácsa, ennek érdekében útépítéseket, közösségi épületek javítását és vállalkozói inkubátorházak projektjét finanszírozzák, döntött a testület. Az ülésen Szentes Antal megyei tanácsos ismertette a gázvezeték projektjének részleteit. A Forest Közösségi Fejlesztési Társulás (ADI) Csíkcsicsó, Madéfalva, Csíkrákos és Csíkszentmihály társulásával alakult meg, annak érdekében, hogy a községekben a gázvezetéket kiépítsék. Ez a projekt a tervezés szakaszánál tart, a megyei tanács pedig mindegyik tagnak támogatást ítélt oda. A visszaosztott összegből az Almási-barlang felé vezető út javítására is különített el pénzt a megyei tanács a helyi önkormányzat számára, ugyanis a megyei út a homoródalmási önkormányzat ügykezelésében van. Az árvíz miatt beszakadt oroszhegyi út felújítására, akárcsak a tavalyi év végén, ez alkalommal is utalt ki pénzt a megyei tanács, illetve kérték a kormány támogatását is az út helyreállításához. Hargita Megye Tanácsa támogatja Csíkrákos községet a göröcsfalvi kultúrotthon felújításában, Bögöz községet a 48-as emlékmű park és tűzoltógarázs létesítésében, valamint a polgármesteri hivatal épületének javításában, továbbá támogatja a kistérségi pályázatok önrészének finanszírozását, ezúttal Csíkszenttamás kapott erre pénzt. Mindemellett módosult a Székelyudvarhelyre tervezett vállalkozói inkubátorház projektjének önrésze, az erre vonatkozó tanácshatározatot is elfogadta a testület.

Az udvarhelyszéki polgármesterek kiállnak a Csík-térségiek mellett

Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy Oroszhegy községben járhatatlan az út, emiatt el kellett terelni a buszjáratot más útvonalra. Homoródalmáson az út aszfaltozásának önrészét finanszírozzák, ezt támogatja a megyei tanács. Az alelnök tolmácsolta az udvarhelyszéki polgármesterek üzenetét, mely szerint kiállnak a Csík-térségiek mellett, hiszen egységet kell felmutatni.

Császár Attila polgármester elmondta, hogy komplex térségben gondolkodnak, erre példa a gázvezeték kiépítése, aminek az aszfaltozás előtt meg kell történnie. Jelen volt Csibi József, Madéfalva polgármestere is, aki szerint a gázhálózat tervéből is látszik, hogy az összefogás jól működik a térségben.

Kántor Boglárka megyei tanácsos beszámolt a múlt szombati, Gyergyószentmiklóson megrendezett FeltöltŐ keresztény zenei fesztiválról, amely nagyon sikeres volt; mint mondta, sokkal többen megjelentek, mint amennyi emberre számítottak.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye