A baróti szülők azt hangoztatták az általuk tartott múlt heti tájékoztatón, hogy – bár előzetesen a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor és a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője, Vass Mária is arról próbálta meggyőzni őket, hogy értsenek egyet az oltszemi nevelőintézetben elhelyezett gyermekek egy részének Barótra, családi házakba való költöztetésével – ők nem tágítanak: nem értenek egyet a megyei, valamint a baróti tanács által is elfogadott döntéssel, hogy a gyerme­keknek Baróton házakat építsenek.

Legfőbb érvük az, hogy Barót nincs semmilyen szempontból felkészülve arra, hogy befogadjon ilyen vagy olyan szinten viselkedési problémákkal küszködő, agresszivitásra is hajlamos újabb gyermekeket. A szülők állítják, tudják milyenek ezek a serdülők, hiszen Baróton van már egy ilyen típusú családi ház, annak lakóiról azonban még semmi jót nem hallottak. „Baróton így is padlón van a közbiztonság, senki nem foglalkozik azzal, hogy a mi gyermekeink lassan már ki sem merészkednek az utcára, és azzal sem, hogy ők milyen körülmények között nevelkednek. Nincs egy normális játszóterük sem, nem beszélve arról, hogy a tanuláshoz való joguk is napi szinten sérül. Ezzel kellene foglalkozzon inkább a megyei és a helyi tanács”– hangoztatták az elégedetlenkedő szülők.

Hozzáfűzték, hogy az illetékesekkel való beszélgetésen (amelyről a sajtó képviselőit Baróton kizárták) semmilyen általuk felvetett kérdésre nem kaptak választ, csupán annyit tudtak meg, hogy a szerződések a házak építésére már meg vannak kötve, és ha azokat vissza kell vonni, akkor valaki, egyelőre nem tudni ki, büntetést is kell fizessen. Hangoztatták, hogy összegyűlt 1500 aláírás a házak építése ellen, ezt a petíciót benyújtják a baróti polgármesteri hivatalhoz, aztán meglátják, tovább mi lesz. Szeretnék, ha a hivatal lakossági fórumot, s tartana az ügyben, páran tiltakozó akciókat is kilátásba helyeztek, csupán azért, mint mondták, mert féltik gyermekeiket, aggódnak jövőjükért, annak alakulása pedig mindannyiunk felelőssége kell legyen – érveltek.

A családi házak felépítését 2017. október 24-i ülésén hagyta jóvá Barót tanácsa: az ülésen 2029-ig két területre is felülépítési jogot adtak a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságnak, egyik az Új utcában, a másik a meteorológiai állomás környékén található. A döntést mind az RMDSZ-es, mind az ellenzéki tanácsosok támogatták akkor.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.