Az agyonreklámozott kortárs magyar irodalom légköre olyan, mint amikor a budapesti belvárosi szmog összekeveredik a semmihez sem hasonlítható erzsébetvárosi utcák kipárolgásával. Ha benne él az ember, csak az elején tűnik fel, hogy a valódi élettel összeegyeztethetetlen burokba került. A másik szintje ennek a sajátos kulturális miliőnek maga a kész termék, amit ha meg lehetne kóstolni, legjobban a fűrészporhoz hasonlítana. Se íze, se bűze, látványra az egész egy posztmodern szófosás a szétázott utca kövén. Ezek a gondolatok akkor jutottak eszembe, amikor pár éve elolvastam a szebb irodalmi napokat is látott Krasznahorkai Lászlónak a Báró Wenckheim hazatér című könyvét.
A modern marketing azonban mindenre képes. Sőt! Mindenre is! – mondaná az öreg székely. Arra is, hogy amikor valaki ma kortárs irodalmat olvas, úgy érezze magát, mintha a csodálatos Hargita hegyei között járna-kelne, majszolja a hegyi pásztor egyedi ízvilágú sajtját, kortyint egy aprót Maurer Oszkár szerémségi csúcsborából, aminek zamatát csak teljessé teszi a környező növényvilág bódító illatfelhője. S közben a ragadozómadarak vijjogásának akusztikája még egyedibbé varázsolja a látványt és az életérzést.
Igen, a tömegpszichózis fortélyait jól ismerő marketing szinte varázsolni is tud. Ha csak ők vannak ott minden könyvesboltban, ha csak az ő könyveik forognak a rendszerben, akkor nincs is olyan nehéz dolga a tudatformálóknak. Az agyakban a dohos pince hirtelen hegyi levegőt kezd kibocsátani. Mert mindenki azt mondja…
A szellemi nihilt képviselő balliberális oldal az elmúlt években elvesztett minden gondolatot. Köddé vált minden érzés és kapcsolat a magyar emberekkel. Műveik magyarul íródnak ugyan, de annyi közük van ehhez a helyhez, mint egy izlandi vendégszerzőnek valamelyik ösztöndíjas Balaton környéki fordítóházban. Ők a globális világ zsoldosai, akiknek jólétét és anyagi megbecsülését a mindenkori magyar kultúrpolitika finanszírozza. Politizálnak és gyűlölködnek – ez a küldetésük. Tíz éve pedig éppen a jobboldal van abban az igen tiszteletreméltó helyzetben, hogy a rá és a szavazóira köpködő, acsarkodó falkának a kényelmi világát megteremtse. Éhes gyomorral ugyanis nem lehet se acsarkodni, se őrjöngeni, se köpködni a magyar emberekre. Mint tette ezt nem túl magas értelmi képességgel Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című könyvében. Amiről a tegnapi Népszavában azt olvassuk, hogy bekerült az elmúlt tíz év legjobb szépprózai műveinek sorába. Sőt, nem akármilyen társaságban, idézem az egykor a magyar polgárokat gyilkoló bolsevizmus szellemi előkészítésében kulcsszerepet játszó Népszava tegnapi számából:
Vida Gábor Egy dadogás története, illetve Dragomán György Máglya című könyve lett az évtized könyve a zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján a Merítés-díj szavazásán. A több mint kétszázötvenezer tagot számláló moly.hu könyves közösségi oldal által alapított irodalmi díjról évről évre négy kategóriában – széppróza, líra, ifjúsági irodalom és gyermekirodalom – dönt a zsűri és a közönség, akik ezúttal a 2010-es évek legjobb magyar szépprózai könyveit tartalmazó listát állítottak össze. A zsűri rangsora a Merítés-díj harmincnégy jelenlegi és korábbi zsűritagjának szavazatai alapján állt össze: az Egy dadogás története Borbély Szilárd Nincstelenek, Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló, Závada Pál Természetes fény és Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című könyvét előzte meg. A legjobb tízbe jutott Dragomán György, Bartis Attila, Gyurkovics Tamás, Tóth Krisztina, Nádas Péter és Bodor Ádám írása. A közönségszavazás összesített listájára több mint kétszáz könyv került fel az olvasók javaslatai szerint. A szavazatok alapján Dragomán György regényét Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem, Borbély Szilárd Nincstelenek, Vida Gábor a zsűri által is díjazott regénye, és Bartis Attila A vége című írása követte. A tízes listán szerepeltek többek közt Grecsó Krisztián, Tompa Andrea, Krasznahorkai László, Tóth Krisztina és Szvoren Edina írásai.
Hasonló tematikában készített felmérést az ekultura.hu: ötvenöt szerző számolt be arról a portálnak, ők mely könyveket tennék fel a saját listájukra. Közel háromszáz könyvre érkezett szavazat, amelyből a legtöbben (23) Nádas Péter Világló részletek című regényére voksoltak. Huszonegy szavazattal került a legjobb háromba Bodor Ádám Verhovina madarai és Borbély Szilárd Nincstelenek című írása, amelyeket Zoltán Gábor Orgia, és Németh Gábor Egy mormota nyara című könyve követ. A legjobb tíz között kapott helyet Tompa Andrea, Esterházy Péter, Takács Zsuzsa, Péterfy Gergely és Szvoren Edina egy-egy művével.
A csúcsnak tartott irodalmi műhálózat tagjai majdnem 100%-ban a balliberális világ zsoldosai közül kerültek ki. És ki kell emelnünk, jelentős részük erdélyi. Mindegyiküknek ismerem a munkásságát. Pár apró kivétellel – és nem nagy túlzással – a már említett belvárosi szmogra hasonlít valamennyi.
De ha már a magashegyi levegőnél tartottunk korábban, mindenképpen meg kell említenünk, hogy a kortárs irodalom erőviszonyainak megváltoztatására voltak törekvések. Ezek pedig – ha L. Simon László sokszorosan bukott államtitkár és költőtöpörtyű – próbálkozásait leszámítjuk, ugyancsak majdnem mindig erdélyi, székelyföldi illetőségű, részben a kolozsvári liberális légkörben szocializálódott személyek kezébe került.
Hogy Demeter Szilárd, Erős Kinga, Orbán János Dénes és klikkje hány milliárdot, vagy tízmilliárdot szórtak szét teljesen hatástalanul a helyzet megváltoztatására, annak az említése fájóbb lenne, mint az érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés.
És mi lett belőle? A nagy semmi. Pontosabban nem egészen... A klikk köszöni szépen jól van. Mindkét oldalon. Az is jó hír, hogy a beteg még nem halt meg. Egyszerűen eltűnt a kórházból, mert ezektől a doktoroktól csak a halálra számíthatott.