– Műemlék épületeinkkel, templomainkkal is tudjuk igazolni, hogy több mint ezer éve itt vagyunk, ezért is fontos vigyázni rájuk úgy, hogy közben használni tudjuk – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon az örökségvédelmi konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia szervezett a Szent László Emlékév keretében szeptember 16-án Bögözben a műemléktemplomban. Bejelentette, jövőre, ha minden jól megy, a helyiek számíthatnak a megyei tanács támogatására az orgona feljavításában az egyházakat támogató programon keresztül.

A kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött konferencián rövid előadások keretében áttekintették a kárpát-medencei magyar műemlékekhez kapcsolódó műemlékvédelmi tevékenységeket, tendenciákat. Borboly Csaba a kárpát-medencei magyar vonatkozású épített örökség védelmét érintő találkozón Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi programjait mutatta be.

Köztük a több éves régészeti programot, amely a megyei tanács kezdeményezésére indult el Hargita megyei régészeti lelőhelyek feltérképezése, bemutatása, megismertetése a fiatal generációval illetve régészeti ásatások támogatása céljából szakemberek bevonásával. Beszélt a faluképvédelmi programról, amelynek célja azonosítani és megmenteni a megye településeinek népi építészeti értékeit. 2009 és 2017 között 85 település tanulmányának elkészítése történt meg, 20 helyi építész bevonásával. Továbbá ismertette a 2004-től folyamatosan működő műemlékvédelmi programot, amely révén az egyházi tulajdonban levő műemlékek mellett a magántulajdonban levő műemlékeket is támogatják.

A kezdetben 100.000 lejes évi keretet fokozatosan emelték, a tavalytól már 600.000 lejt különít el a megyei tanács Hargita megyei műemlékek felújítására. Ezen program keretében a bögözi református templom felújítására is fordítottak összegeket, hogy megvalósulhasson kezdetben az állapotfelmérés, megvalósíthatósági tanulmány, falképek, kőelemek és bútorzat restaurálása.

A templom felújítás előtti állapotát megnézhetik a következő honlapon: http://www.virtualisszekelyfold.ro/index5.html.  Ezenkívül a megyei tanács elnöke megemlítette a Székelykapu programot, amelyet a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen folytatnak eddig összesen 73 kapu állagmegőrzését vagy teljes felújítását sikerült elvégezni. Az elhangzottakról a következő oldalakon tájékozódhatnak: http://epitettorokseg.ro/,  http://virtualisszekelyfold.ro/,  http://szekelyfold-360.ro/. Ugyanakkor vallás turizmus témában a Mária útról beszélt, amelynek kiépítése folyamatban van Hargita megyében első lépésként egy száz kilométeres szakasz kijelölésével kezdik, amelyen végighaladva a zarándokok gyalog tehetik meg az utolsó kilométereket a csíksomlyói búcsúra. A zarándokút kiépítésének folytatása Erdélyben az egyházak megerősítését is eredményezné.

Továbbá a megyei tanács elnöke kitért arra, milyen területeken szeretne együttműködést a Magyar Művészeti Akadémiával. Az akadémia főtitkára, Kucsera Tamás Gergely szintén előadást tartott bemutatva intézményük örökségvédelemhez, műemlékvédelemhez kapcsolódó tevékenységét. Beszélt arról, mi történik, ha nem megóvjuk a régit, hanem nagyobbat építünk, elveszíti az értékét, ha az én kerül a középpontba, a lélek finomságának a hiánya lesz jellemző. A főtitkár jelezte, szívesen várja a megyei tanács kérdéseit, terveit, hogy közös programokat valósíthassanak meg.

Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye