A Btk. szigorítását kezdeményezi a Jobbik

Volner János / Fotó: 444.hu

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását kezdeményezi a Jobbik annak érdekében, hogy súlyosabb büntetést kaphassanak a politikusokkal és velük együttműködőkkel kapcsolatos, valamint a brutális bűncselekmények – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, az ellenzéki párt alelnöke.

A büntetőpolitika “a becsületes többséget védje, ne a bűnözők jogaira legyen kihegyezve, ne azt szolgálja” – érvelt.
Volner János megemlítette: a Marian Cozma megölése miatt elítéltek egyike egy 2013-as Btk.-módosítás eredményeként szabadulhatott idő előtt, a Jobbik ezzel szemben azt kezdeményezi, hogy az ilyen cselekmények a mainál hosszabb szabadságvesztéssel legyenek büntethetőek, a kedvezmény mértéke pedig, ha egyáltalán megmarad ez az intézmény, csökkenjen.

Jelezte: azt is szeretnék elérni, hogy az áldozatoknak megítélt kártérítés előzze meg a bűnügyi költségek rendezését. Abnormálisnak tartják, hogy miközben az állam be tudja hajtani a saját járandóságát, “az áldozatok családtagjai egy fillért nem kapnak” – mondta a Jobbik elnöke.

Kérdésre válaszolva Volner János elmondta: sok párttársához hasonlóan ő maga is támogatja a halálbüntetés ismételt bevezetését, noha tudják, ez nemzetközi szerződésbe ütközik.

MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük