Ettől az évadtól Bekő-Fóri Zenkő és Fincziski Andrea színművészek kezdeményezésére indított szinT- színházi nevelési program egy újabb fontos állomásához érkezett.

A program megálmodóinak megkeresésére a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel sikerült egy hosszú távú, határon átívelő együttműködést kialakítaniuk, mely keretén belül, előadáscserékre és tantermi előadás létrehozására kerül sor.

Ennek első állomása Székelyudvarhelyen zajlott november 5-7. között, amikor a Nyitott Kör a Tomcsa Sándor Színház vendégeként öt iskolában tartott komplex színházi nevelési előadást valamint, műhelymunka keretén belül avatták be a Tomcsa Sándor Színház, szinT programjában résztvevő színművészeket, a tantermi előadás készesítésének műhelytitkaiba.

A múlt héten a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően február 7-14. között zajlott a program második része Budapesten, ahol a Nyitott Kör vendégeként dolgoztak a székelyudvarhelyi színművészek a színház saját osztálytermi előadásán, melyet várhatóan májusban mutat be a társulat. A 9-12. osztályos korosztályt megszólító előadás, Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezésében, olyan kérdéseket fog majd vizsgálni, többek között, mint: Hogyan tudok ellenállni a kollektív nyomásnak? Mi kell ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy ne kövessem a közösséget? Hogyan tudok nemet mondani? Hogyan alakíthatom ki önálló gondolkodásomat a közösség mellett, vagy akár szemben vele? Befogadó/ elfogadó közösség vs. bántalmazó/ kirekesztő közösség?

A komplex színházi nevelési előadás, akár azt is mondhatjuk, hogy a kamaszoknak szóló előadás nagy hiánycikk Románia szerte, bár egyre nagyobb igény lenne rá – hangoztatják pedagógusok, diákok egyaránt, több fórúmon. Az ok abban keresendő, hogy ezek a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó felvezető és levezető foglalkozások, fontos szerepet tudnak játszani a kamaszokat érintő, foglalkoztató problémák feldolgozásában.

„Az előadás közben megvalósuló nyílt interakciók kiegészíthetik, folytathatják a történetet, mélyíthetik és/vagy szélesíthetik a téma megértését stb., ám rendszerint elsődleges céljuk, hogy egy adott problémával kapcsolatban változást idézzenek elő a megértésben.” (forrás: https://www.szinhazineveles.hu/tudastar/szinhazi-nevelesi-szinhazpedagogiai-program/)