Fotó: Csudai Sándor / Origo

Negyed évszázad után ma újra a Bajnokok Ligája csoportkörében lép pályára a Ferencváros, amely ráadásul a XXI. század és a klubfutball történetének egyik legsikeresebb együttese, az FC Barcelona otthonában kezdi meg idei szereplését. A 22 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 és a Telekom Sport 2 élőben közvetíti.

Szerhij Rebrov magyar bajnokcsapata a selejtezőben négy párharcot megnyerve, a svéd Djurgarden, a skót Celtic Glasgow, a horvát Dinamo Zagreb és a norvég Molde együttesét búcsúztatva jutott a főtáblára.

A Barcelona a 25. szezonját kezdi a BL-ben, a katalánok a 2007–2008. évi szezon óta minden alkalommal megnyerték a csoportjukat, 13 alkalommal pedig veretlenül tették ezt. Legutóbb húsz esztendővel ezelőtt fordult elő a gránátvörös-kékekkel, hogy nem tudtak továbbjutni a csoportból. A Camp Nouban félelmetes a gárda a mérlege, legutóbbi 36 mérkőzésén nem talált legyőzőre, a Bayern Münchentől 2013-ban elszenvedett vereség óta 32 győzelmet és négy döntetlent ért el.

A találkozó favoritja a negyedik kalapos ellenfelekkel szemben is a legritkább esetben veszít pontokat, utolsó hazai vereségét a csoportkörben azonban éppen egy ilyen együttessel szemben szenvedte el, 2009-ben a Rubin Kazany diadalmaskodott a legendás létesítményben, ahol a koronavírus-járvány miatt ezúttal nem lesznek nézők. A Barca története során csak egyszer, az 1997–1998. évi BL-idényben kezdte vereséggel a csoportkört, akkor a Newcastle United otthonában kapott ki.

A két vezetőedzőnek közös múltja is van, még 1993-ban találkoztak egymással, amikor is a Rebrovval felálló Dinamo Kijev otthon 3–1 arányban nyert, a spanyolországi visszavágón viszont hazai siker született (4–1). Azon az összecsapáson mindketten a hálóba találtak. Az ukrán szakembernek nagy szerepe volt a Barca történetének egyik legsúlyosabb hazai BL-vereségében is (0–4), amikor is a Dinamo Kijev Andrij Sevcsenko mesterhármasával, illetve Rebrov találatával rendezett gálaelőadást a Camp Nouban 1997-ben.

Ronald Koeman egyébként a hatodik csapatával szerepel a BL-ben, viszont nem sok sikere volt az AZ Alkmaar, az Ajax Amsterdam, a Benfica, a PSV Eindhoven és a Valencia kispadján, ugyanis 57 találkozón 26,3 százalékos győzelmi mutatója van, a legkevesebb az olyan edzők között, akik legalább 50 mérkőzésen ültek a kispadon. Legutóbbi tíz BL-mérkőzésén nem dirigált győztes csapatot, még 2007-ben a PSV Eindhoven együttesével nyert a CSZKA Moszkva ellen.

A csoport másik mérkőzésén a Juventus a Dinamo Kijev otthonába látogat, a találkozót kihagyja a BL történetének legeredményesebb játékosa, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, aki megfertőződött a koronavírussal. A kijevieknél már lecsengett a vezetőedző kinevezése körüli visszhangos nyári eset, amikor a feladattal megbízott Mircea Lucescu négy nap után lemondott tisztségéről, hogy aztán egy nap elteltével visszavonja döntését.

Az 1. forduló programja: * ma: G-csoport: FC Barcelona–Ferencváros (22 óra), Dinamo Kijev–Juventus (19.55 óra); E-csoport: Rennes–Krasznodar (22 óra), Chelsea–Sevilla (22 óra); F-csoport: Zenit–Club Brugge (19.55 óra), SS Lazio–Borussia Dortmund (22 óra); H-csoport: Paris Saint-Germain–Manchester United (22 óra), RB Leipzig–Basaksehir (22 óra) * holnap: A-csoport: Salzburg–Lokomotiv Moszkva (19.55 óra), Bayern München–Atlético Madrid (22 óra); B-csoport: Real Madrid–Sahtar Donyeck (19.55 óra), Internazionale–Borussia Mönchengladbach (22 óra); C-csoport: Olimpiakosz Pireusz–Marseille (22 óra), Manchester City–Porto (22 óra); D-csoport: Ajax–Liverpool (22 óra), Midtjylland–Atalanta (22 óra).

Háromszék