Egy új törvény lehetővé teszi, hogy a francia tömegközlekedési eszközökön olyan arcfelismerő szoftvert használjanak, amellyel az üzemeltetők a maszkhasználatot ellenőrizhetik – írja az Erdély.ma németországi tudósítója az RT.com német kiadására hivatkozva. A francia adatvédelmi szakemberek szerint ez nem más mint egy offenzíva a demokrácia ellen.

Fotó: rt.com

A francia kormány a parlamentet megkerülve jóváhagyta az arcfelismerős térfigyelő kamerák használatát a tömegközlekedésben, amelyek egy szoftver segítségével ellenőrizhetik, hogy az utasok eleget tesznek-e a maszkviselési kötelezettségüknek. Erről az euractiv hírportál számol be. A kormányrendelet, amely lehetővé teszi az "intelligens videotechnológiák alkalmazását a helyes maszkhasználat ellenőrzésére a tömegközlekedési eszközökön", a múlt héten jelent meg. A tömegközlekedés üzemeltetői immár rögzíthetik az utasok viselkedését és nyomon követhetik, hogy azok betartják-e a szabályokat.

A projekt Franciaországban erősen vitatott. A térfigyelő kamerákat már megszokhatták a francia tömegközlekedésben, de az arcfelismerő szoftver használata új. A Datakalab vállalat tavaly májusban ajánlotta fel a párizsi közlekedési vállalatnak az "intelligens maszkfelismerő rendszerét". A francia adatvédelmi hivatal, a CNIL akkoriban bírálta ezt a gyakorlatot – azon az alapon, hogy nem volt megfelelő jogi hátter, ezért illegálisnak kell tekinteni. A CNIL 2020 júniusában – az euractiv fordításában – úgy érvelt, hogy az "ellenőrizetlen" technológiai fejlődés magában hordja a kockázatot, "hogy az állampolgárokat hozzászoktatja az állandó felügyelet érzéséhez, az invazív technológiákhoz elbagatellizálva őket, valamint lehetővé teszi a fokozott felügyeletet, amely nagy valószínűséggel aláásná demokratikus társadalmunk megfelelő működését".

A Dataklab a terveivel látszólag a következő hónapban visszavonult. A projekt jogi kerete viszont a múlt hét óta már adott, ezért ennek megfelelően a Datakalab ismét bejelentette, hogy technológiai szolgáltatásait felajánlja a francia kormánynak.

A digitális jogokért és szabadságért kampányoló La Quadrature du Net csoport a kormányrendeletet sajtóközleményében "tekintélyelvű offenzívának" minősítette, amely egyszerre törvénytelen és antidemokratikus. A csoport szerint a rendelet sérti a francia belbiztonságról szóló törvényt, valamint az EU általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) 5. cikkét.

Ezenkívül a La Quadrature du Net a kormány szemére veti, hogy visszaélt bizonyos kiváltságokkal és megkerülte a parlamentet a rendkívül vitatott rendelet elfogadása érdekében. A csoport most felszólítja a francia szenátust, hogy erősítse meg az arcfelismerési technológia általános tilalmát.