Az idei Hangversenyévad második koncertjére november 23-án, 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor, ezúttal a Csíki Kamarazenekar örvendezteti meg a közönséget műsorával.
Az előadók repertoárjában ez alkalommal 20. századi amerikai zeneszerzők művei szerepelnek.
A különleges műsort előadó zenekar élén az orosz-amerikai hegedűművész és karmester, Artur Kaganovskiy áll majd.
Artur Kaganovskiy, hegedűművész és karmester, 1986-ban született Moszkvában. Három éves korában kezdett el hegedülni, majd a nagy hírnévnek örvendő Isaac Stern hegedűművész tanácsára és segítségével az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. Egyetemi és mesteri diplomáját a The Juilliard Schoolban, Masao Kawasaki és Lewis Kaplan hegedűtanárok osztályában szerezte.
Magáénak tudhatja a Waldo de Mayo Nemzetközi Hegedűverseny első helyét, a Fritz Kreisler Hegedűverseny, a H. Gilbert és a Joseph Fuchs versenyek különdíjait.
A Carnegie Hall-ban debütált 2007-ben a Metropolitan Opera és a New York Philharmonic tagjaival. Azóta Észak- és Dél Amerika, Ázsia, Európa és Oroszország legnevesebb koncerttermeinek népszerű és ünnepelt szólistája. A Csíki Kamarazenekarnak pedig 2018-tól lett a művészeti vezetője.
Ugyancsak november 23-án, délelőtt 10 és 12 órától a Leckehangversenyek második felvonása Mátyás király udvarába kalauzolja el a gyerekeket.
Az esemény meghívottjai a Codex Régizene Együttes és az olaszteleki Cygnini Reneszánsz Táncegyüttes, közös előadásukban a Szegény legény Mátyás király udvarában című mesejátékot tekintheti meg a közönség.
A Hangversenyévadra kaphatóak a bérletek, a teljes árú bérlet 120 lejbe, a kedvezményes pedig 60 lejbe kerül. A rendezvénysorozat koncertjeire jegyeket is lehet váltani, a teljes árú jegy 25 lejbe, a kedvezményes pedig 12 lejbe kerül. A Leckehangversenyekre a belépő 6 lejbe kerül, érdeklődni a 0745589214-es telefonszámon lehet.
Jegyeket és bérleteket a Kulturális Szervezőirodában lehet kiváltani a Szabadság tér 1. szám alatt, hétfőtől csütörtökig, 9 és 16 óra, pénteken 9 és 13 óra között.
Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala (sajtóközlemény)