Az az ember, aki miatt a csíksomlyói búcsú ma nem a világörökség része, ahol méltó helyen képviselné az erdélyi magyarság ezer éven át teremtett kulturális  örökségét, ma itt van Székelyföldön, Csíkszeredában.

Vagy amnéziában szenved, vagy hazudik: az általa vezetett kormány volt az, aki 2016-ban, az egyesülés napján különleges ajándékkal lepte meg az erdélyi magyar embereket: megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsút felvegyék a világörökségi listára, tagadva ezzel Székelyföld létét és az erdélyi magyarság szellemi örökségének értékeit. – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke.

Miután kiderült ez az aljas cselekedet, Kelemen Hunor szövetségi elnök felszólította, hogy azonnal váltsa le a kulturális miniszterét. Ezt Ciolos nem tette meg, ezzel is bizonyítva azt, hogy tudott a kulturális örökségünk ellen tervezett merényletről, sőt, jóvá is hagyta azt.

S még ha tetézni kellene: miután az RMDSZ minden fórumon, a nemzetközi szakmai szervezetekhez is fordulva tiltakozott a megbélyegzés ellen, Cioloș kormány, Lazăr Comănescu külügyminiszter révén vállalta, hogy haladéktalanul újra felterjeszti a búcsút a világörökségi listára, amit szándékosan elmulasztott. Az ilyen cselekedetekre van egy szép magyar szó: hazudtak.

De nem csak ez egy fekete pontja van Cioloș-kormánynak. Hargita megyébe több mint 30 ember került kórházba, a székelyföldi gazdáknak több milliólejes nagyságrendű kárt okozott az, hogy a Cioloș-kormány, néhány közösségi média felületen megosztott, majd a sajtóban megszellőztetett büntetőperes fenyegetések okán közvitáról visszavonta a nagyvadak kiemelésére vonatkozó rendelettervezetet. Tehát az önmagát demokratának tartó kormányfő nem volt képes rávezeti minisztereit, hogy a demokrácia egyik eszközét, a közvitát végigvigyék, meghallgassa a véleményeket és egy megfelelő szakmai döntést hozzon, ahogy egy úgynevezett „szakértői kormánynak” illik.

Nos, ez az ember egyszer kérjen elnézést, kövesse meg az erdélyi, a székelyföldi magyarokat és ne tetszelegjen kulturális örökségünk tisztelőjeként. Mi a tetteket tiszteljük, és nem az ígéreteket, a kétkulacsos politikát pedig ezer éve megvetjük Székelyföldön. – zárta nyilatkozatát a megyeelnök. (sajtóközlemény)