A projekt elsősorban az út menti településeknek jelent jövedelmet

A tervek szerint fejlesztik és tartalommal, programokkal töltik meg a Hargita megyében haladó öt Mária Út egyikének, a Parajd–Csíksomlyó szakasz utolsó száz kilométerét, amelyet már jövő évben kihasználhatnak a csíksomlyói búcsúra zarándokolók.

A munka már elkezdődött, elkészült 15 információs tábla, amit kihelyeznek az érintett településeken. Az elképzelés sikeressége érdekében fontos a helyi önkormányzatok segítsége, és hogy magukénak érezzék a projektet, hangzott el azon a december 15-i megbeszélésen, amelyet a csíkszeredai megyeházán tartottak az érintettek.

A találkozón jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barabás Csaba kabinetvezető, Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út koordinátora, Szabó Károly, a Csíkszéki Eke elnöke, Mezey Zsolt a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseletében, illetve az érintett települések elöljárói: Bokor Sándor Parajdról, Geréb Péter Farkaslakáról, Bálint Elemér Oroszhegyről, Kozma Lajos Zetelakáról és Molnár Tibor Szentegyházáról.

A felújításban prioritást élvez a Parajd–Csíksomlyó közötti útvonal, ismertette Molnár Sándor. Beszámolt: a Mária Út fejlesztésére legutóbb 13 700 lejt utalt ki Hargita Megye Tanácsa, ebből finanszírozták a 15 információs táblát, az új hatnyelvű oklevelet és a szárazpecsétet. A zarándokútleveleket pecsétekkel látják el, ezek a településeken az útvonalon levő üzletekben, vendéglátó egységekben lesznek megtalálhatók. A további munkálatok során kitábláznak minden fontos útkereszteződést, és tavasszal kiépítik a szóban forgó szakaszt, illetve népszerűsítik azt a külföldi zarándokok körében is.

Az elképzelés szerint a csíksomlyói búcsúra érkezők a Parajd–Csíksomlyó közötti szakaszt gyalog teszik meg. Parajd lesz a kiindulópont, ahol bejelentkeznek és megkapják a zarándokútlevelet, Csíksomlyó pedig a cél, ahol az elismervényt nyújtják át a zarándokoknak.

Barabás Csaba elmondta, az ötlet a spanyolországi Szent Jakab-zarándokút mintájára született, ahova évente zarándokolnak el annyian, mint ahányan a csíksomlyói búcsúra érkeznek. A zarándokútvonalak kiépítése gazdasági előrelépést is jelent, amelyből a helyiek profitálnak. Mint ismertette, számításaik szerint, az útvonal menti településeken 75 százalékkal nőhet a vendégéjszakák száma. Hozzátette: a fejlesztés mindenképp minőségi ugrást jelent a közel tíz éve meglevő zarándokútvonalon, illetve a hosszú távú terv, hogy meghosszabbítsák azt az időszakot, amit a turisták, zarándokok itt töltenek. Barabás Csaba elmondta: elsősorban jövőre a pünkösdi búcsú időszakát kell népszerűsíteni, a szakasz megtételéhez szükséges tíz napra biztosítani a zavartalan zarándoklatot az érdeklődőknek, ebbe bevonni önkénteseket, magán személyeket, illetve érdekeltté tenni a lakosságot. Hozzátette: a települések jelöljék ki maguknak azt az útvonalat, amelyen szeretnék, hogy a zarándokok végighaladjanak a helységben.

Borboly Csaba azt mondta, bizakodó a projekt kapcsán, úgy véli, ha jól dolgoznak, sikertörténet lehet az elképzelés. A jelenlevő elöljáróknak azt javasolta, látogassanak meg zarándokszállásokat, és itthon nézzék meg, hogy milyen épületeket lehet felhasználni szálláshelyek kialakítására. Idegenvezetőket kell alkalmazni, illetve a későbbiekben a lovas zarándoklat lehetőségét is ki kell dolgozni, tette hozzá a megyeelnök. Az érintett települések képviselőit az együttműködésre biztatta, a zarándokok érkezése fel fogja dobni a települések hangulatát, vélekedett.

Szabó Károly azt mondta, minél szélesebb körben meg kell ismertetni a Mária Utat. Molnár Sándor hozzátette, hosszú távon a marosvásárhelyi repülőtér közelsége is pozitívan fogja befolyásolni a projektet.

A jelenlevők minden településről kijelölték a kapcsolattartó személyeket, és megegyeztek abban, hogy januárban elkezdik a népszerűsítő munkát. 2017-ben kiemelkedően támogatta a projektet Geréb Péter, Farkaslaka alpolgármestere, akinek munkájáért Nagy Kopeczky Kálmán néhai zarándokról elnevezett díszoklevelet nyújtott át Molnár Sándor.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye