Június 12-én, szerdán du. 5 órától aZ F'10 Csíkszereda fotóklub CSÍKI TÜNDÉRHON című vetítéssel kísért fotókiállítására kerül sor. A hét fotográfus munkáiból álló tárlatot Bács Béla János nyitja meg.

2010 márciusában négy, lelkes, a fotográfiának elkötelezett alkotó, elhatározta,és hamarosan létre is hozta Csíkszereda újabb, immár harmadik fotóklubját.

Hiszik és vallják:
„A műalkotás nem a valóság másolása, hanem annak átültetése, a valóság egy-egy motívumának szépsége nem teszi egy csapásra művészivé a fényképet. Művészi alkotássá csak az alkotó kifejezőképessége, ábrázolása emeli.”

Róbert Demeghy
(Az érintetlen fénykép, 1907)

A fotóklub egy jó lehetőség a fejlődésre, a közös alkotásra, versenyeken való részvételre, segítség egyéni és csoportos kiállítások megszervezésében. A kis csapat azóta is gyarapodik, fejlődik úgy szakmai mind hírnév tekintetében.

A klub mára már hét taggal büszkélkedhet, akik zöme Európa, vagy világszerte elismert nemzetközi fotóművész, országos és nemzetközi fotóversenyek zsűrizésére is felkért fotós. Kínától Argentínáig, az Egyesült Államoktól Japánig, a világ több országában voltak már kiállított fotóik, jónéhányat díjjal is jutalmaztak.
Voltak akik, mint egyéni szerzők is bemutatkoztak a nagyközönségnek, mások tovább öregbítették hírnevüket egy-egy egyéni, vagy csoportos kiállítással. A „BEST 100” Nemzetközi Fotópályázat szervezői és kivitelezői, várják új tagok jelentkezését is.

A jelenlegi tagság:
Balási Csaba M.FIAP
Chitu Margaréta Adela
Horváth Ibolya
Incze Domokos A.FIAP
Incze László A.FIAP
Kőrösi Sándor
Potozky László A.FIAP

Közlemény