A dán rendőrséget kártérítésre kötelezte a bíróság területről való indokolatlan kitiltásért – írja helyi forrásokra hivatkozva az Erdély.ma dániai tudósítója.

dan


A járőrök korábban megtiltották a román koldusnak, hogy hosszabb ideig Koppenhága városában tartózkodjon – állítja ügyvédje, Asser Lyngs Gregersen. A hatvanas éveiben járó román állampolgár üveggyűjtésből és magazinok árusításából él Koppenhágában. 2018-ban a rendőrök illegális tábor létesítésével vádolták meg. A rá következő évben a városi bíróság felmentette és egyúttal kimondta, hogy a három hónapig alkalmazott kitiltási tilalom indokolatlan volt. Az ítélet nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a rendőrséget, mivel a rendőri beavatkozás megsértette a 64 éves férfi azon jogát, hogy oda menjen, ahová akart, emiatt sérültek az emberi jogai.

A román koldus 200 koronás bevételtől esett el, állítása szerint ilyen értékben gyűjtötte a visszaváltható palackokat és üvegeket, ezt a rendőrségnek meg kell fizetnie, összesen 20 ezer korona értékben. Ez a fajta pénzbírság nem az első eset a dán jogtörténetben. Pár évvel ezelőtt egy dán hajléktalan is kártérítésben részesült, akit szintén indokolatlanul tiltottak ki egy területről, ő Koppenhága közepén tanyázott a Regensen kollégium boltíve alatt.