Fotó: evz.ro

Megosztja a szociáldemokraták vezető politikusait a hétvégére tervezett különös tüntetésük. A tiltakozáshoz való jog nyilvánvalóan mindenkit, így őket is megilleti, ám saját táborukból is jócskán lehetnek, akik nem értik, miért jó az úgynevezett párhuzamos állam miatt utcára szólítani szavazóikat.

Szimpatizánsaik tekintélyes része egyszerű, jól érzékelhető intézkedésekre vár: bérek, nyugdíjak felsrófolására, jobb életszínvonalra inkább, mintsem nehezen értelmezhető elméletekre. A pártelnök, Dragnea és alázatos követői kétszeres kockázatot vállalnak, egyrészt a ködös cél miatt megtörténhet, hogy a lendületes mozgósítás ellenére kevesen vonulnak majd tüntetni, másrészt a szociáldemokrata tábor is tovább repedezhet, hiszen nem mindenki lelkesedik az ötletért, s növekedhet azok száma, akik egyre kényelmetlenebbnek érzik a teleormani vezér hegemóniáját.
Egyelőre ez utóbbiak sokasodnak: a hangadók között egy Vaslui megyei képviselő, Adrian Solomon azt mondta, szombaton ő nem ér rá tüntetni, s különben is, Ceaușescut is arra biztatták, szervezzen tömegtüntetést... Bizarr párhuzam, s az akkori diktátor veszte minden hatalommániásnak intő példa lehetne. Tegnap már arról szóltak a hírek, a megyei szervezetek közül csupán mintegy tíz támogatja a tüntetés megszervezését, határozatlanok maguk a fővárosiak is, legelszántabbak a Dolj megyei pártkatonák, máris harmincezer tüntetőt emlegetnek. Ecaterina Andronescu, Adrian Țuțuianu, Marian Oprișan is az ellenkezők táborába sorolt, igaz, inkább befolyásos, mintsem jelentős politikusként. A párhuzamos állam fogalmával látványosan szembeforduló miniszterelnök a hétvégén külföldre utazik, rá sem számíthatnak Dragneáék, nem mintha oly nagy jelentősége lenne, hogy Tudose éppen melyik tábort erősíti. Mi több, koalíciós partnerük, a liberális demokraták sem karolták fel a kezdeményezést, s mivel a szociáldemokraták forrongása is fokozódhat, valószínűsíthető, nagy és elszánt tömeget nehezen tudnak mozgósítani, noha erre fáj igazán a foguk.
Amennyiben hiteles és nem elítélt, megvádolt politikusként kezdték volna el az igazságügyi törvények módosítását, a bűnszövetség látszatát keltő tábor aligha szorult volna rá a párhuzamos állam vitatott elméletére. Elég lett volna elmagyarázni, illetve már a választási kampányban jelezni, fontos és szükséges a változtatás. Nem ez történt, s mivel Dragneáék görcsösen mindent egy lapra tesznek fel, akár a vesztükbe is rohanhatnak. Már csak az a kérdés, mikor fordulnak szembe vezérükkel az SZDP berkein belül, belátva végre, hogy a szociáldemokrácia, az elesettek felkarolása távolról sem azonos azzal, amit az elmúlt évben a pártvezető és csatlósai műveltek.
Mózes László / Háromszék