Hétfő este óta nem veretlen a Sepsi OSK. Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzésén a vendég Dinamo egy góllal jobbnak bizonyult a sepsiszentgyörgyi stadionban. A mérkőzés ezúttal sem volt rendbontástól mentes. A fővárosi ultrák hozták a formájukat, magyarellenes rigmusokat skandáltak és összecsaptak a biztonságiakkal.

Fotók: Henning János

Ismét bebizonyosodott, hogy kutyából nem lesz szalonna, ahogy a Dinamo-ultrákból sem lesz soha konfliktuskerülő szurkoló. Bár a Román Labdarúgó-szövetség öt idegenbeli mérkőzésről kitiltotta a bukaresti ultrákat, azok ennek ellenére mégis megjelentek a háromszéki stadionban. Többnyire fekete pólókban vonultak a lelátóra, rövid idő alatt közel százan verődtek össze, majd a kezdő sípszó előtt meg akarták támadni a hazai nézőket. A biztonsági emberek azonban útjukat állták, a csendőrök pedig könnygáz segítségével kiszorították az ultrákat a stadionból. Néhány perc múlva visszajöhettek egy elkülönített szektorba, ahonnan a folytatásban is magyarellenes rigmusokkal provokálták a nézőket, majd a gól után a kerítést is megrongálták.

A pályán is a vendégek játszottak veszélyesebben, Fejér Béla többször is védeni kényszerült: a 12. percben Deian Sorescu közeli lövését védte, majd a 24. percben Dan Nistor erős rúgását hárította a háromszéki kapus. A kipattanó labdára érkező Mihai Neicuțescu megszerezhette volna a vezetést, a fővárosi támadó azonban néhány méterről a bal kapufát találta csak el. A Dinamo beszorította a házigazdákat, középpályán egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, hosszabb ideig nem is tudták megtartani a labdát, majd Mattia Montini és Sorescu lövésénél ismét Fejér mentett. A szünet előtt egy veszélyes helyzetet a Sepsi OSK is jegyezhetett, azonban ez a próbálkozás sem találta el a kaput: egy röviden elvégzett szöglet után Peter Gál-Andrezly beadását Pavol Šafranko közelről a jobb alsó mellé fejelte.

A második félidő elején László Csaba vezetőedző Edgar Salli és Goran Karanović pályára küldésével próbálta ütőképesebbé tenni a támadójátékot, ezúttal már Šafranko is jobban célzott, a 62. percben Peter Gál-Andrezly kiváló beadása után a szlovák válogatott csatár közelről fejelhetett, Riccadro Piscitelli azonban bravúrral védett. A folytatásban Montini állt közel a gólszerzéshez, de Fejér ismét elemében volt, és szögletre tolta a labdát, majd a másik oldalon Kilyén Szabolcs szabadrúgása és Stefan Velev védőn megpattanó lövése is centikkel ment a vendégek kapujának jobb alsó sarka mellé.

A hajrában a csereként beálló Daniel Popa kétszer is veszélyeztetett, először Răzvan Tincu még tisztázni tudott, másodszor viszont a csatár fordulásból, 16 méterről a bal alsóba bombázott (0–1). A 89. percben Gabriel Vașvari egyenlíthetett volna, egy szépen kidolgozott akció végén a szentgyörgyi együttes kapitánya senkitől sem zavartatva mellé rúgta, így a Sepsi OSK elvesztette veretlenségét. A háromszéki gárda 2019-ben még nem győzött hazai pályán, 5 döntetlen és 6 vereség a mérlege, a Dinamo viszont az idényben négy elveszített mérkőzés után először nyert idegenben.

László Csaba értékelt a mérkőzés után

„Egy vereség után mindenki jobban tudja, hogy az edzőnek milyen taktikával kellett volna pályára küldeni a csapatot. Voltak gólhelyzeteink, akárcsak az ellenfelünknek, a második félidőben pedig mindkét csapat támadószellemben játszott. Nyerni akartunk, viszont a labdarúgást fejjel játsszák, és ezúttal a játékosaim nem használták a fejüket. Az első félidőben Šafranko megszerezhette volna a vezetést, viszont azt megelőzően a Dinamo is előnyhöz juthatott volna. A szünet után is voltak veszélyes helyeztek Velev és Vașvari révén, azonban ezen a szinten a befejezésnél nem lehet ilyeneket hibázni. Úgy gondolom, középpályán veszítettük el ezt a mérkőzést, sportemberhez méltóan kell viselkednünk, és elfogadnunk a vereséget, beismerni, hogy az ellenfél egy góllal jobb volt. Véleményem szerint egy semleges nézőnek érdekes mérkőzés volt, nekünk viszont szomorú eredménnyel zárult” – mondta a vezetőedző.

1. Liga, alapszakasz, 8. forduló: Sepsi OSK–Dinamo 0–1 (0–1).

Sepsiszentgyörgy, MSK Stadion, mintegy 4000 néző. Vezette: Ovidiu Hațegan (Arad). Sepsi OSK: Fejér – Konongo, Tincu, Barišić, Kilyén – Velev – Carnat (Karanović, 53.), Vașvari, Fülöp (Salli, 46.), Gál-Andrezly (Deaconu, 85.) – Šafranko. Vezetőedző: László Csaba. Dinamo: Piscitelli – Ciobotariu, Klimavicius, Popescu – Sorescu (Moldoveanu, 82.), Nistor, Fabbrini (Răuță, 89.), Filip, Corbu – Montini, Neicuțescu (D. Popa, 61.). Vezetőedző: Dušan Uhrin Jr. Gólszerző: D. Popa (84.). Sárga lap: Tincu (43.), illetve Ciobotariu (73.).

A rangsor:

1. Medgyes                  5          3          0          17–6    18

2. CFR                           5          2          1          20–8    17

3. Craiova                    5          1          2          11–7    16

4. Viitorul                     4          3          1          19–9    15

5. Jászvásár                  4          3          1          12–7    15

6. Botoșani                  2          5          1          15–13  11

7. Astra                        3          2          3          10–10  11

8. Sepsi OSK               1          6          1            6–6      9

9. Dinamo                    3          0          5          10–15    9

10. Hermannstadt      3          0          5          11–18    9

11. FCSB                       2          1          5            9–17    7

12. Clinceni                  1          2          5          12–19    5

13. Târgoviște              1          2          5          10–17    5

14. Voluntari                 1          2          5            6–16    5

A 9. forduló programja: Academica Clinceni–Astra Giurgiu (szeptember 13., 18 óra), Kolozsvári CFR–FC Voluntari (szeptember 13., 21 óra), Chindia Târgoviște–Sepsi OSK (szeptember 14., 18.30 óra), Dinamo–FC Botoșani (szeptember 14., 21 óra), Jászvásári Politehnica–FC Hermannstadt (szeptember 15., 18 óra), Craiova–FCSB (szeptember 15., 21 óra), FC Viitorul–Medgyesi Gázmetán (szeptember 16., 21 óra).