Gréczy Zsolt / Fotó: Facebook

A Demokratikus Koalíció hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz az MTVA-székház biztonsági őreinek hétfői fellépése nyomán.

Az ellenzéki párt a hétfőn a székháznál tartózkodó rendőröket is fel akarja jelenteni, amiért nem avatkoztak közbe az eseményekbe.

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a "hatalom emberei" fizikai erőszakot alkalmaztak jogszerűen eljáró, képviselői jogaikkal élni kívánó ellenzéki politikusokkal szemben. Ha a hatalom emberei nem tartják be a törvényeket, akkor miért tartaná be bárki más? – tette fel a kérdést, és hozzátette: a Fidesz-hatalomnak tudni kellene, hogy ha az ellenzéki képviselők testi épségét nem védi a törvény, akkor a kormánypártiakét sem fogja.

Arra a kérdésre, hogy ismeretlen tettes vagy konkrét személyek ellen tesznek-e feljelentést, Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a jogászaik még dolgoznak a beadvány részletein. Az ellenzéki pártok folyamatosan egyeztetnek a további együttműködés részleteiről – közölte egy másik kérdésre.

MTI