A DNA Rovana Plumbot is célba vette

Rovana Plumb / Fotó: jurnalistii.ro

A képviselőház hozzájárulását kéri az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi, hogy az általa vezetett intézmény indíthasson bűnvádi eljárást Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen.

Rovana Plumb ellen ugyanazon ügyben indítana kivizsgálást a DNA, amelyben Sevil Shhaideh kormányfő-helyettes ellen is vizsgálódik. A vádhatóság szerint törvénytelenül utalták a Teleorman megyei tanács fennhatósága alá a Dunán lévő Belina-sziget és a folyam Pavel-ágának egy részét.

A DNA közleményben tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget pénteken, hogy az alapos gyanú szerint Rovana Plumb, aki a tettek elkövetésének idején a környezetvédelmi tárcát vezette, tudatosan segítette Sevil Shhaideh gyanúsítottat tette elkövetésében azáltal, hogy 2013.november 5-én és 6-án, mindössze 17 óra alatt kezdeményezte, majd elfogadtatta a 2013/858-as kormányhatározatot, megszegve ezzel a jogszabályok kidolgozásának, véleményeztetésének és ismertetésének kormányszintű szabályrendszerét. Az említett kormányhatározat révén próbálták megteremteni a törvényesség látszatát a Belina-sziget és a Pavel-ág egy részének Teleorman megyei tanács hatáskörébe való utalásakor.

Ugyanebben az ügyben bűnvádi eljárást kezdett a DNA a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium akkori államtitkára, Sevil Shhaideh jelenlegi kormányfőhelyettes ellen is hivatali visszaélés gyanúja miatt.

A vádhatóság szerint bizonyos magas rangú köztisztviselők összehangolt akciójuk során elérték, hogy a Dunán található Belina-sziget 278,78 hektáros, valamint a Pavel-ág 45 hektáros területetörvénytelenül Teleorman megye tulajdonába kerüljün, a Teleorman Megyei Tanács hatáskörébe tartozzon, majd alig néhány nappal később szintén illegálisan egy magáncég vette bérbe a szóban forgó területeket.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Antal m.

    ,, Akik sokat fognak, keveset kapnak,,— mellé fogtak!
    Jól ,,összehangolt akciójuk,, eredménye 323,78 hektár terület lenyúlása–lopása, Úraim!
    Ha ennyire kegyetlenek voltak a népjavába bele taposni, akkor elkivánjuk az azonnali zárkamögé helyezésüket és az állmanak okozott károk azonnali megtéritését,– ellenük!

    Válasz
  2. Tóducz

    Há Romákiában csak akkor lesz rend, amikor az összes politikust rácsmögöt tárolják.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük