Mark Zuckerberg intézkedési csomagot jelentett be, de még nem világos, valójában mi fog történni / Fotó: Jaap Arriens – AFP

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója visszatért az apasági szabadságáról, és rögtön nekiállt, hogy a közösségi oldal legégetőbb problémájával, a politikai befolyásszerzéssel foglalkozzon. Az utóbbi időben ugyanis egyre többen tették felelőssé a Facebookot azért, hogy gond nélkül teret enged álhíreknek és félinformációknak, amelyekkel választások – akár az amerikai elnökválasztás – eredményét is befolyásolni lehet.

Zuckerberg magyar idő szerint csütörtök éjszaka élő videóban beszélt arról, milyen fontos a Facebooknak a demokrácia, és mennyire nem szeretnék, ha annak aláásására használnák a felületet. Azt nem ígérte meg, hogy minden beavatkozás meg fog szűnni, de kilencpontos intézkedési tervet jelentett be, hogy sokkal nehezebbé tegyék a kísérleteket.

A Facebook-vezér közölte, amit már lehetett tudni, hogy együttműködnek az amerikai hatóságokkal az esetleges orosz beavatkozási kísérletek kivizsgálásában. Azt már korábban közölték, hogy saját vizsgálatuk szerint 470, feltehetőleg oroszországi felhasználó hamis profillal vagy oldallal százezer dollárt költött háromezer hirdetés megjelentetésére az amerikai elnökválasztás időszakában. Zuckerberg ígérete szerint folytatni fogják a vizsgálatokat, hogy megértsék, hogyan működnek a hálózatok.

Zuckerberg legfontosabb ígérete szerint a Facebook átláthatóbbá teszi a politikai reklámokat: a hirdetőnek fel kell fednie nemcsak azt, hogy melyik oldal fizet a hirdetésért, hanem az is megjelenik róla – állítólag a következő hónapokban –, hogy milyen más kampányokat futtat a Facebook rendszerében, és más cégekkel is tárgyalnak új, közös alapelvek kidolgozásáról. Emellett megerősítik a politikai hirdetések ellenőrzését is, bár továbbra sem fogja megjelenés előtt senki látni a reklámok többségét.

A Facebook részlegei 250 embert vesznek fel, hogy megerősítsék a biztonságot, különösen ami a választások integritását illeti. Világszerte partnerséget akarnak kialakítani a választási bizottságokkal, hogy tájékoztassák őket a kockázatokról. A korábbinál több információt fognak megosztani technológiai és biztonsági cégekkel is, mert amit a Facebookon megtesz valaki, azt más platformokon is meg fogja próbálni.

Zuckerberg szándéka szerint kezdeményezőként kívánnak dolgozni a demokratikus folyamatok megerősítésén, ami nekik azt jelenti, hogy védeni akarják a felhasználókat a politikai viták során is, például kiterjesztik a zaklatás elleni eszközöket a politikai témákra is. Emellett mérlegelik, hogy milyen eszközökkel tudnák segíteni a tájékozódást a politikai ügyekben.

A Facebook-vezér azt is bejelentette, hogy már dolgoznak a vasárnapi német választások tisztaságán, többezernyi hamis profillal szemben intézkedtek, együttműködve a német szövetségi hatóságokkal, pártokkal és a jelöltekkel. Az eltávolított profilok tevékenységének vizsgálata során állítólag még nem bukkantak az amerikaihoz hasonló tevékenység – vagyis szervezett befolyásolási kísérlet – nyomaira.

Magyar Nemzet