Fotó: Albert Levente

Hát amit ott ráolvastak szegény polgármesterünk fejére, azt lehetetlen leírni. Pedig ő csak félig hibás.

A történet ott kezdődött, hogy szomszédom telefonált: gyere gyorsan, ezt látnod kell. Gyorsan épp nem tudtam menni, mert a vendégmarasztaló sárban bajos a közlekedés (ez még a fagy előtt volt, de holnapra-holnaputánra pont olyan lesz ismét minden), hát csak óvatosan, a kerítésekbe kapaszkodva araszoltam át a szomszéd utcába. Amely szintén fel van túrva, szintén sártenger, szintén közlekedhetetlen. Ezt hivatalosan úgy hívják, hogy „utcafelújítás zajlik”. De hiszen ha zajlana...

Na, ne kezdjük ismét a panaszkodást, amiért hetekig-hónapokig munkás errefelé sem jár, eltelt az ősz, szép hosszú volt, mennyit lehetett volna dolgozni, eltelik lassan az év is, most már nem igazán alkalmas az időjárás az ilyesfajta kültéri tevékenységre, de megjelentek a munkagépek, felszedtek még egyméternyit (mélységben) a megmaradt úttestből, aztán ismét eltűntek, szóval ez az örökös úgy csinálunk, mintha dolgoznánk, ne kezdjük, és ne is folytassuk, hiszen már hosszabb lesz ez az utcatéma-folyomány, mint a Szomszédok nevű sorozat, amelyet még készítői is unnak, hát még én ennek az örökzöld témának a boncolgatását. Ezúttal polgármesterünket kell felmentenem, hiszen ebben az esetben nem ő volt a hibás. Azazhogy csak félig, mint fennebb megjegyzém.

A történet elmesélésében ott maradtam el, hogy sikeresen átevickéltem azon a húszméternyi sárpályán, amely a szomszéd utcáig tart, s amely ráadásul tele van csapdákkal, azoknak a bizonyos aknáknak ugyanis, amelyekbe az eddig a villanyoszlopokon lógó telefonos, internetes meg hasonló kábelek dobozait rejtették, vasfedeleik rendszeresen tűnnek el, másutt a mindenen átgázoló munkagépek roppantották be papírvékonyságú betontetejüket, szóval ezek rendes kelepcék, mert – mondanom se kell, ez is egy „szentgyörgyikum” – senki nem foglalkozik karbantartásukkal. De ismét eltértem a tárgytól, most már ígérem, végigmesélem a történetet.

A sarok mögül nagy autózaj hallatszott, a Csernátoni burrogtató kismiska ahhoz képest. A kanyar után aztán feltűnt a látvány: egy kisbusz első kereke tengelyig elsüllyedt, elé állítottak egy személygépkocsit, azzal próbálták kihúzatni.

Első próbálkozásra a vontatókötél elszakadt, másodjára a kisautó kerekei pörgették égig a sarat. Eközben hangzottak el azok a szavak, amelyeket leírni lehetetlen. A két autó körül ugyanis féltucatnyi fiatalember tevékenykedett, egy részük tolta a kisbuszt, a többiek a sárvédő pereménél fogva emelték első felét, eközben a két jármű sofőrje vadul gázolta járgányát. A sár egy ideig kitartóbbnak bizonyult a férfiak erőfeszítésénél, végül – amikor már az emberek feladták volna küzdelmüket a természettel – egy nagy sóhajtással eleresztette foglyát. A két autó még csúszkált pár méternyit, aztán sikeresen kievickéltek az aszfaltra. A fiatalemberek lába alatt cuppogott a latyak, szájukból ömlött a szitok. A legenyhébb az volt, hogy „ezt fel lehet tenni az internetre, hadd lássa mindenki, mit csinált nekünk a polgármester, hogy a...”, és a folytatás már nem nyomdaképes.

Hát eddig a történet. Amiből azért egy-két tanulságot le lehet vonni. Először is: mit keresett a munkálatok miatt lezárt utcában a kisbusz? Az nem mentség, hogy saját udvaráról próbált kimenni, azzal megtoldva sem, hogy amikor beállt, még nem volt sáros az utca. (Amúgy egy másik „szentgyörgyikum”: mifelénk a sofőrök rá sem hederítenek a behajtani tilos táblára, vígan nekivágnak a feltúrt utcáknak, aztán bőszen káromkodnak, ha elakadnak.) Hibás tehát a kisbusz vezetője, mondhatnánk, de mit vétett a szemeteskocsi, amely – mesélték a közben a sártól szabadulni próbáló legények – aznap reggel úgy belesüllyedt a dágványba, hogy eleje az égnek állt? És ha a piros kakas felülne valamelyik ház tetejére, a tűzoltóautó hogyan segíthetne? És ha mentőt kell hívni valahová, életet hogyan menthetne? Magyarázatnak nem rossz elöljáróink részéről, hogy türelmesen ki kell várni a végét – megoldásnak jobb lenne siettetni a befejezést. Ferdítés az, hogy a villanyvállalatra kell állandóan várni, mert az szívességként teszi a városnak, hogy földbe teszi a légvezetékeket: a mi utcánkban, meg a szomszédosban is, már hónapok óta elvégezték dolgukat, az utcajavító cég ellenben nem hajlandó csipkedni magát egy csöppet sem. Miatta ezúttal is – és már sokadszorra – a polgármester kapta a szidást. Aki, ha jól belegondolunk, nem is félig – annál kisebb mértékben hibás. Annyiban, hogy azt a kevéske eszközt, ami megrendelőként rendelkezésére áll a munkálat minőségi és határidős ellenőrzésére, nem érvényesíti kellőképpen.

Mondtam is a sártengerből a kisbuszt kiszabadítani igyekvő fiatalembereknek, hogy nem a polgármestert kellene szidni, mert az sárdobálás, de az eredmény az lett, hogy engem akartak megdobálni. És nem sárral.

Váry O. Péter / Háromszék