Van egy nagy, erős község Székelyföldön, de emberemlékezet óta csak egyetlen cigánycsaládnak sikerült ott megtelepednie. Ennek a családnak a leszármazottai ott élnek még ma is, tehát ők már őshonosok és ez nagy dolog, mert azt jelenti, hogy sikerült nekik valamelyest megtanulni a viselkedés alapvető szabályait.

Egyébként ősrégi székely szólásmondás mondja, hogy: „Hej, szegény az a falu, amely nem bír eltartani legalább egy cigány családot!” Értelmezve tehát a közmondást, az azt sugallja, hogy ne legyen sok cigány a faluban, de egy család mindenképpen kívánatos a világ szájának befogása végett!

Ennek a cigány családnak a szomszédságában lakott egy jóravaló, szorgalmas, becsületes ember, aki már serdülő korában a cséplőgépnél történt baleset során elveszítette bal karjának nagy részét. Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy az összes mezőgazdasági munkát megtanuljas  még a traktorvezetés sem volt idegen gyakorlat számára!

Ehhez a sérült szomszédjukhoz jártak be naponta egy kicsi ilyenért, egy kicsi olyanért, hogy a purdék éhen ne haljanak, s a terhes asszonyom se veszítse el éhségében a bubát. Az Isten megsegítené magát, ha adna egy kicsi zsírt, falatnyi kenyeret, egy kupa kukoricalisztet puliszkának, tokányra való pityókát, cukrot a kávéba, de még kávénk sincsen!

– Hallodé, te Rudi?! – fakadt ki többször a jóember. – Te hozzám jössz kéricselni félkarúhoz, amikor nektek összesen van húsz egészséges karotok, amivel dolgozzatok?

– Ó, ne legyen olyan “kőszűvű” gazduram, hát nem “böcsületösebb” szépen kérni, mint csúnyán lopni? Hát nem a verebek is abból élnek, amit a “naccságos asszonya” az abroszból kiráz?

Értett a szóból a gazda, hogyne értett volna és sajnálta is a családot, mert látta, hogy sokat nélkülöznek. Hanem egyszer támadt egy ötlete az embernek s azt mondta a cigánynak:

– Ide figyelj Rudi szomszéd, van nekem egy félvékás földecském, nem messze tőletek a dűlőben, jó kövér föld! Azt a földet én traktorral neked felszántom, jó darabos pityókát adok, azzal beültetjük, nyáron megkapáljátok s így télire lesz, amit egyetek, ti is jól jártok, én is, mert nem kell kéregessetek tőlem!

Hát úgy is lett, elrendezték a földet annak rendje és módja szerint és mindenki ment dolgára, hogy majd a többi a természet dolga legyen. Hanem egyszer arra járt a félkezű ember és gondolta, hogy megnézi Rudi pityókásföldjét jó gazda szemmel. Hát amint ott vizsgálgatta, mintha valami nem lett volna rendjén az első két sorral. Nézte közelebbről, vájta kapával, hát abban a két sorban egyetlen gumó nem sok, de még annyi sem volt.

– Azt az ilyen, olyan cigányát, hát nem kiszedték és megették a pityókát? No, mármost ősztől adhatom nekik megint az adományt, hogy ne haljanak éhen!

Hanem gondolt egyet az ember, hazasietett, pityókát hozott egy zsákban és visszaültette a hiányzó gumókat, de úgy hogy feltűnést ne keltsen. És azután ezt tette valahányszor, amikor Rudiék rászorulván kiszedték onnan tokánynak! Amikor pedig gondolván, hogy már mindet kiszedték, többet nem mentek arra hosszú ideig. Addig, amíg egyszer azt mondta neki a félkarú ember:

– Rudi, menjetek és kapáljátok meg a pityókát, először!

– Még nem bújt ki gazduram, a tegnap jártam ott! – hazudta a cigány.

– Én pedig ma jártam ott és ki van bújva, már lehet kapálni, gyere velem!

Elmentek ketten arra a helyre kényszerítve a cigányt, hogy vele menjen. Hát csodák-csodája a pityókának már akkora a taréja, hogy kapálni kellett azt azonnal! Nézte Rudi s azt hitte nem lát jól, majd kimeredtek szemei, aztán keresztet vetett és átszellemülve mondta:

– Gazduram, az isten csudája van ezen a szántón!

– Igen Rudi, a félkezű Istené! – szólt az ember és hozzátette. – De azért akkora csudát nem fog csinálni, hogy meg is kapálja azt!

Sebők Mihály

1 Comment

  1. antal m.

    A fenti írásában a szerző nagyon eredetien gyűjti ősze a népe hagyományai élethű misztikus történeteit. Ez Székelyföld és népe örök mesés valósága.
    Magam is teljesen otthonosan érzem, a szerző lelkivilágában, mert környezetében születtem és éltem !

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.