A nemzeti régiók ügyében folyó aláírásgyűjtés támogatására biztat a Fidesz.

A Fidesz a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtés támogatására biztatZsigmond Barna Pál, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán telefonon felidézte az MTI-nek, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) indította el a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.

Ennek az a lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós (EU-s) kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

A cél, hogy maradjon meg a területek regionális nemzeti identitása, az összegek szétosztásánál legyen ez egy olyan kritérium, amelyre odafigyel az unió, mert ez is segíti a közösségeket a kultúrájuk fenntartásában, az életszínvonaluk javításában, az adott, közigazgatási hatáskör nélküli régió gazdasági felzárkóztatásában – mondta.
Zsigmond Barna Pál felidézte: az SZNT hat évig pereskedett, hogy elindíthassa a kezdeményezést, hosszú küzdelem után járt csak sikerrel.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel – közölte. Megjegyezte, hogy ez önmagában még nem jelent garanciát az ügyek megoldására, de minden lehetséges eszközt fel kell használni, hogy az európai intézmények foglalkozzanak a kisebbségi kérdésekkel, az őshonos nemzeti közösségek témájával.

A képviselő hangoztatta, hogy bár a migránsok jogaival folyamatosan foglalkozik az EU, az őshonos nemzeti közösségek jogaival nem törődik, holott 50-60 millió európai állampolgár tartozik ebbe a körbe.

“Úgy tűnik, hogy (…) a magyarországi közéletben többé-kevésbé konszenzus van” az európai polgári kezdeményezés ügyében – mondta Zsigmond Barna Pál, utalva arra, hogy az LMP – Magyarország Zöld Pártja hétpárti egyeztetésre hívta össze a témában a képviselőcsoportok vezetőit szerda délutánra.

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága még novemberben állásfoglalást adott ki arról, hogy támogatja az SZNT kezdeményezését, és felszólította a magyar embereket, hogy karolják fel az ügyet – mondta a fideszes képviselő.

Arra biztatta az állampolgárokat, hogy a www.nemzetiregiok.eu oldalon néhány kattintással álljanak a kezdeményezés mellé, “hiszen minden magyar felelős minden magyarért”.

Az LMP országgyűlési határozati javaslattal adna lendületet az aláírásgyűjtésnek. Zsigmond Barna Pál azt mondta: a meghívóból úgy értették, hogy az ellenzéki párt teljes mértékben elfogadhatónak tartja a bizottsági állásfoglalás szövegét, így a Fidesz támogatja az ügyet.

Fontos, hogy minél több emberhez jusson el az üzenet, mert lassan gyűlnek az aláírások – hangsúlyozta a képviselő az MTI-nek. (MTI)

6 hozzászólás

  1. attila

    Amit az orbaniszta támogat, az jóhoz nem vezet

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves attila, ha nem ízlik orbanisztánban, akkor költözzön Afganisztánba!

      Válasz
  2. László Ferenc

    Minden alkalommal, ha írnak róla, ebben a cikkben is meg kellett volna jelentetni azt a linket, amit megnyitva, megjelenik az aláíró ív!
    Most beszélünk róla, de akinek szándéka van aláírni, az még keresgélhet, hogy megtalálja.
    Ezt tisztelettel, itt pótolom. Ezt megnyitva, értelemszerűen kell kitölteni, a magyar nyelvű kérdőívet: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

    10000000000000000 cikkben megjelentettük, a honlap oldalsávján is megtalálható! T.L.

    Válasz
    • László Ferenc

      Elnézést, de mivel nem volt a szokásos kék színnel kiemelve, átsiklottam rajta!

      Válasz
  3. antal m.

    FONTOS!
    A siker érdekében, kérem Önöket egy kis terep munkára!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük