Tíz magyarból hat ellenzi a koronavírus elleni kötelező védőoltás bevezetését – írta a Policy Solutions tanulmányára hivatkozva a 24.hu. A kormánypárti megkérdezettek körében 44 százalék volt azok aránya, akik beállnának a kötelező Covid-oltás mögé, 52 százalékuk viszont nem. 

covid19-cdc-unsplash

A kutatás szerint az ellenzéki összefogásra szavazók 59 százaléka nem ért egyet az ötlettel, és mindössze 37 százaléknak tetszik

 – a legkisebb támogatottsága pedig a pártnélküliek körében van az oltási kötelezettségnek: 80 százalék ellenzi a felvetést.

Az elemzés szerint szerint a kötelező oltást még azok sem támogatják, akik be vannak oltva (náluk 51 százalékos elutasítottság), 

az oltatlanok körében pedig masszív az ellentábor (89 százalék). 

Az oltatlanok 47 százaléka azzal egyetért, hogy a munkáltató előírhassa a kötelező oltást, nagyjából ugyanennyien vannak azok is (48 százalék), akik ezt sem akarják. A beoltott válaszadóknak mindössze a 32 százaléka mondta azt, hogy fel akarja venni az emlékeztető harmadik oltást, 54 százalék nem tervezte ezt. A legnagyobb arányban a 30 év alattiak felelték azt, hogy nem kérnek újabb vakcinát (68 százalék).