A gazdasági kapcsolatokról és a schengeni övezethez való csatlakozásról tárgyalt csütörtökön Madridban Viorica Dăncilă román kormányfő Pedro Sanchezzel, a spanyol kormány elnökével – tájékoztat a kormány közleménye.

A tárgyaló felek megelégedéssel nyilatkoztak a négymilliárd euró körüli kereskedelmi forgalomról és a romániai spanyol befektetések volumenéről.

A román miniszterelnök arra ösztönözte a spanyol vállalatokat, hogy vegyenek részt a regionális operatív program finanszírozásával meghirdetett, és más pályázatokon. „A két fél elemzi egy közös kormányülés lehetőségét” – írja a közleményben. A találkozó alakalmával együttműködési megállapodást írtak alá a védelem és a közigazgatás területén.

A román miniszterelnök köszönetet mondott spanyol hivatali kollégájának a spanyolországi román közösséggel való törődésért, amely a második legnagyobb határon túli román közösség, és felmerült ezek kettős állampolgárságának lehetősége, valamint az ortodox egyház státuszának elismerése.

A román kormányfő érdeklődést mutatott a spanyol tapasztalatok iránt, ami az európai uniós alapok lehívását, az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot és a turizmust illeti, és kifejezte reményét, hogy Spanyolország támogatni fogja Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

Viorica Dăncilă meghívta a spanyol kormány elnökét, hogy tegyen hivatalos látogatást Romániában.

Agerpres