Napjainkban az óvoda igazi otthonná kell váljon, mintát, hitet, lelkületet, megerősítést kell adjon a gyereknek

Az óvodakezdés mérföldkő a gyerek, valamint a család életében. Nem könnyű életmozzanat, hiszen nagy változást jelent egy hároméves gyereknek a közösségbe kerülés, a szülőtől való elválás, akkor is, ha ez csak pár órás távollétet jelent.

Napjainkban az óvoda mintát, hitet, lelkületet, megerősítést kell adjon, ezek régen a család feladatai voltak, az óvoda új szerepet kap, egy igazi otthonná kell váljon. Ezért nagyon fontos a gyerek–pedagógus–szülő bizalmi viszony kialakítása.

Harminchárom éves tapasztalattal a hátam mögött elmondhatom, a szülők jobban szoronganak, mint a gyerme­kek. Az apróságok, bár sok esetben félnek a változástól, tudni akarják, mi zajlik a teremben, milyen játékok vannak ott elrejtve, s ez a kíváncsiság a fő mozgatórugó esetükben.

Az elmúlt évek során sokat változott a társadalom, gyermekközpontúbb lett minden ennek előnyével és hátrányával, mert bizony ilyen is van. Manapság nem a szülő neveli a kicsit, hanem a felnőtt teszi azt, amit a gyerek akar, mond, követel. Évről évre több a beszédhibás gyerek, ami meglátásom szerint azzal magyarázható, hogy a szülők keveset beszélnek hozzájuk, s nem beszéltetik eleget őket. Az sem helyes, hogy az étel helyet pápát mondanak, vagy a víz helyett püpükét. A gyerek értelmes lény, a felnőtt feladata pedig az, hogy megtanítsa helyesen, szépen beszélni, s ezt akkor tudja elérni, ha ő maga is helyesen használja a szavakat.

A Benedek Elek Napközi Otthon kiscsoportjában két pedagógus foglalkozik a gyerekekkel, jómagam és Kiss Éva kolléganőm, akivel egymást váltjuk, s olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a világ legjobb dadusa, Tankó Csilla segíti a munkánkat. Délelőtt és délután egy-egy óvónő van a 22 gyereket számláló kiscsoportban. A világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenkinek a maga gyereke a legfontosabb, de azt is el kell fogadni és meg kell érteni a szülőnek, hogy a pedagógus nem foglalkozhat csak egy-két aprósággal, figyelmét meg kell ossza a gyerekek között.

Sajnos nagy létszámúak a csoportok, meglátásom szerint 15 gyerek lenne az ideális. A jelenleg megszabott kéthetes beszoktatási időt félévre kellene módosítani. Ennyi időre lenne szükség ahhoz, hogy a gyerekek megszokják az új környezetüket, megismerjék egymást, megtanuljanak egyedül vécézni, enni, kialakuljon egy bizalmi viszony gyerek–gyerek és gyerek–óvónő–szülő között.

A legnagyobb gondot a reggeli elválás, és az ottalvás okozza. Nehéz reggel elengedni anya vagy apa kezét és bejönni a csoportterembe. Az étkezés sem egyszerű, s anya nélkül lefeküdni sem könnyű. Mi mindent megteszünk, hogy a szorongás elmúljon, a kezdeti ellenállás elfogadássá, majd bizalommá alakuljon át. A pedagógusnak is fontos, hogy a gyerek elfogadja, megszeresse őt, így aztán az első napok azzal telnek, hogy mindenki igyekszik elfogadtatni magát a másikkal. Van egy kislány, alig kétéves és hét hónapos, s minden nap valamivel jobbá vált a hangulata. Első nap végig sírt, másnap állt és mindent megfigyelt, harmadik nap odament az asztalhoz és a kockákkal játszott.

Ez is bizonyíték arra, hogy nem kell kétségbe esni a szülőnek, ha a gyerek első nap nem akar elmaradni. Ez egy folyamat, van, akinél rövidebb, másoknál hosszabb ideig tart. Szeretetre és sok türelemre van szükség, hiszen nincs két egyforma gyerek. Fontos a szülő–óvónő bizalmi kapcsolat kialakulása.

Az óvodában is van tanterv, s a beszoktatásra szánt két hét után kezdődnek a tevékenységek: környezet, anyanyelv, matematika, rajz, testnevelés, erkölcsi nevelés, zene, kézimunka, a második félévtől pedig a román is bejön. Fontos tudni, hogy az óvodában nem tanulunk, hanem játszunk, így ismerkedünk a minket körülvevő világgal, élethelyzetekkel.

Lepedus Edit óvónő, 
Benedek Elek Napközi Otthon / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. marczy

    Amióta gyakran mindkét szülő “külső” munkahelyen (tehát nem a saját birtokon, földön stb.) dolgozik (és még ez is alig elég a megélhetéshez), nagyon kevés idő marad a gyerekre. A másik része a dolognak, hogy bár vannak ösztönösen jó szülők, de aki viszont nem az, annál igen komolyan felmerül az a kérdés is, hogy a szülőséghez nem kell semmilyen papír, csak egy férfi és egy nő (sőt…). Az is azért van, hogy “a felnőtt teszi azt, amit…”, mert nálunk Vadkeleten, fejlett nyugati országok jó részével ellentétben, nem törekszenek kicsi kortól kezdve a konstruktív problémamegoldásra. Értelemszerűen konfliktust generál, ha a gyerek minden áron meg akarja kapni a drága csillámpónit, vagy még egy mesét akar, majd még egyet és még egyet, de ezek olyan problémák, amelynek kellő empátiával konstruktív módon megoldhatók, és ha mindkét fél (és nem csak a gyerek!!!) számára elfogadható megoldást sikerül találni, akkor azzal egyszersmind motiválva lesz a gyerek is arra, hogy tartsa be a megállapodás rá eső részét. Közben meg megtanulja, hogy anyu és apu ideje és energiája is véges, a pénzről nem is beszélve.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves marczy, az Ön által pingált lehetőségek, a korrekt gyerek-szülő kapcsolatban sok sebből véreznek. Nem szeretnék kitérni a részletekre, mert sokan unák a filoszt. A “nyugati ösztönös szülők” se jobbak vagy rosszabbak a “vadkeleti” társaiknál, ők is sokan öregotthonban nyűvik el utólsó éveiket. A gyereket egy motiválja (tisztelet a nagyon kevés kívételnek),, hogy kifacsarják a saját boldogságukat az életből. Úgy tartják, hogy a szülőnek kötelességei vannak velük szemben, de azt elfelejtik, hogy nekik is kötelezettségeik lennének a szüleikkel szemben, a szülőföldjükkel szemben, stb. Nem szeretik a korrekt, emberi oda-vissza kötelezettségeket. Tisztelettel.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük