Az óvodakezdés mérföldkő a gyerek, valamint a család életében. Nem könnyű életmozzanat, hiszen nagy változást jelent egy hároméves gyereknek a közösségbe kerülés, a szülőtől való elválás, akkor is, ha ez csak pár órás távollétet jelent.
Napjainkban az óvoda mintát, hitet, lelkületet, megerősítést kell adjon, ezek régen a család feladatai voltak, az óvoda új szerepet kap, egy igazi otthonná kell váljon. Ezért nagyon fontos a gyerek–pedagógus–szülő bizalmi viszony kialakítása.
Harminchárom éves tapasztalattal a hátam mögött elmondhatom, a szülők jobban szoronganak, mint a gyermekek. Az apróságok, bár sok esetben félnek a változástól, tudni akarják, mi zajlik a teremben, milyen játékok vannak ott elrejtve, s ez a kíváncsiság a fő mozgatórugó esetükben.
Az elmúlt évek során sokat változott a társadalom, gyermekközpontúbb lett minden ennek előnyével és hátrányával, mert bizony ilyen is van. Manapság nem a szülő neveli a kicsit, hanem a felnőtt teszi azt, amit a gyerek akar, mond, követel. Évről évre több a beszédhibás gyerek, ami meglátásom szerint azzal magyarázható, hogy a szülők keveset beszélnek hozzájuk, s nem beszéltetik eleget őket. Az sem helyes, hogy az étel helyet pápát mondanak, vagy a víz helyett püpükét. A gyerek értelmes lény, a felnőtt feladata pedig az, hogy megtanítsa helyesen, szépen beszélni, s ezt akkor tudja elérni, ha ő maga is helyesen használja a szavakat.
A Benedek Elek Napközi Otthon kiscsoportjában két pedagógus foglalkozik a gyerekekkel, jómagam és Kiss Éva kolléganőm, akivel egymást váltjuk, s olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a világ legjobb dadusa, Tankó Csilla segíti a munkánkat. Délelőtt és délután egy-egy óvónő van a 22 gyereket számláló kiscsoportban. A világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenkinek a maga gyereke a legfontosabb, de azt is el kell fogadni és meg kell érteni a szülőnek, hogy a pedagógus nem foglalkozhat csak egy-két aprósággal, figyelmét meg kell ossza a gyerekek között.
Sajnos nagy létszámúak a csoportok, meglátásom szerint 15 gyerek lenne az ideális. A jelenleg megszabott kéthetes beszoktatási időt félévre kellene módosítani. Ennyi időre lenne szükség ahhoz, hogy a gyerekek megszokják az új környezetüket, megismerjék egymást, megtanuljanak egyedül vécézni, enni, kialakuljon egy bizalmi viszony gyerek–gyerek és gyerek–óvónő–szülő között.
A legnagyobb gondot a reggeli elválás, és az ottalvás okozza. Nehéz reggel elengedni anya vagy apa kezét és bejönni a csoportterembe. Az étkezés sem egyszerű, s anya nélkül lefeküdni sem könnyű. Mi mindent megteszünk, hogy a szorongás elmúljon, a kezdeti ellenállás elfogadássá, majd bizalommá alakuljon át. A pedagógusnak is fontos, hogy a gyerek elfogadja, megszeresse őt, így aztán az első napok azzal telnek, hogy mindenki igyekszik elfogadtatni magát a másikkal. Van egy kislány, alig kétéves és hét hónapos, s minden nap valamivel jobbá vált a hangulata. Első nap végig sírt, másnap állt és mindent megfigyelt, harmadik nap odament az asztalhoz és a kockákkal játszott.
Ez is bizonyíték arra, hogy nem kell kétségbe esni a szülőnek, ha a gyerek első nap nem akar elmaradni. Ez egy folyamat, van, akinél rövidebb, másoknál hosszabb ideig tart. Szeretetre és sok türelemre van szükség, hiszen nincs két egyforma gyerek. Fontos a szülő–óvónő bizalmi kapcsolat kialakulása.
Az óvodában is van tanterv, s a beszoktatásra szánt két hét után kezdődnek a tevékenységek: környezet, anyanyelv, matematika, rajz, testnevelés, erkölcsi nevelés, zene, kézimunka, a második félévtől pedig a román is bejön. Fontos tudni, hogy az óvodában nem tanulunk, hanem játszunk, így ismerkedünk a minket körülvevő világgal, élethelyzetekkel.
Lepedus Edit óvónő,
Benedek Elek Napközi Otthon / Székely Hírmondó