Fotó: AP

Az emberiség nem tanult a múlt tragédiáiból, a világ ma is háborúban áll,  és újabb, még nagyobb háborúra készül Ferenc pápa szerint. A katolikus egyházfő az olaszországi Nettuno második világháborús amerikai katonai temetőjében mutatott be misét halottak napján csütörtökön.

Ferenc pápa a mise előtt csendben imádkozott a temető sírjai között, miközben egy ismeretlen katona, egy olasz származású amerikai és egy zsidó katona sírjánál állt meg.

A misén a katolikus egyházfő szabadon mondott beszédet.  A háborúk ellen emelte fel szavát, emlékeztetve, hogy Nettuno temetőjében többségében egykori fiatal katonák nyugszanak.

XVI. Benedek pápát idézve a háborút "felesleges mészárlásnak" nevezte. "Elég a háborúból (...) a háborúval minden elveszik, a háború önmagunk elpusztítása"- mondta Ferenc pápa. Kijelentette, az emberiség nem tanult a múltbéli háborúk leckéjéből és úgy tűnik, nem is akar belőle tanulni. Úgy vélte, a világ ma is "darabokban zajló" háborúban áll, és újabb, még erősebb háborúra készül.

"A történelemben gyakran megtörtént már, hogy az emberiség azt hiszi, a háborúval új világot teremtenek, tavaszt hoznak, de csúnya, kegyetlen télben találják magukat" – mondta Ferenc pápa.  Hangsúlyozta, hogy a világnak nem szabad elfelejteni az atombomba pusztította Hiroshima könnyeit.

A Rómától több mint hatvan kilométerre található Nettuno amerikai temetőjében az Olaszországban elesett amerikai katonák nyugszanak több mint 7800 sírban. A szövetségesek Nettuno és a szomszédos Anzio tengerpartján szálltak partra 1944-ben jelentős veszteséget szenvedve. A nettunói temetőt 1956-ban nyitották meg.

Ferenc pápa  Nettunóból a Fosse Ardeatine egykori római kőbánya emlékhelyére ment, ahol a Rómát megszállt náci csapatok 1944 márciusában 335 foglyot gyilkoltak le egy olasz partizánakció miatti bosszúból. Az áldozatok között volt a magyar Kereszti Sándor is.

Sárközy Júlia / MTI