Kép: journalpost.com

Belső vizsgálatot rendelt el pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok ügyében, aki két nappal ezelőtt öngyilkosságot követett el a bíróságon.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bírói fórumnak szerdán félbe kellett szakítania az ítélethirdetést hat volt boszniai horvát vezető ügyében, miután Praljak a rá kiszabott ítélet felolvasása után azt kiáltotta, hogy "nem vagyok háborús bűnös", és kiivott egy, ismeretlen folyadékot tartalmazó üveget. A nyugalmazott tábornokot kórházba szállították, de már nem sikerült megmenteni.

Az NT közölte: a független vizsgálat jövő héten kezdődik, s a szakértői csoport még idén, a bíróság mandátumának december 31-i lejárata előtt el fogja készíteni és nyilvánosságra fogja hozni jelentését a történtekről.
Mint a hágai közleményben írták, az értékelés hasznos tapasztalatokkal szolgálhat más nemzetközi bíróságok számára.

Az ügyben a holland hatóságok is vizsgálatot indítottak, amelynek középpontjában az a kérdés áll, hogy miként juthatott hozzá Praljak a méreghez.

Sajtóhírek szerint a 72 éves férfi szabadon fogadhatta a látogatóit és az ügyvédjeit, akiknek azonban a repülőtereken szokásoshoz hasonló biztonsági ellenőrzésen kellett átmenniük. Bennfentes források szerint ugyanakkor kis mennyiségű folyadékot könnyedén be lehetett csempészni.

Ez volt az utolsó ítélethirdetés az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróságon, amely 1993-ban jött létre, és fennállása alatt 161 ember ellen emelt vádat és 84-et elítélt. Az NT megbízatása decemberben jár le, a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

MTI