Nagy érdeklődés övezte a favágók versenyét Fotó: Bokor Gábor

Tizenötödik alkalommal szervezték meg a hétvégén a kommandói falunapokat. A kétnapos rendezvény a megszokott sikernek örvendett idén is, a helybeliek, szomszédos települések lakói mellett az ország minden szegletéből érkező vendégek voltak kíváncsiak az eseményekre – erről tanúskodtak a faluközpontot elárasztó autók rendszámtáblái is.

A hagyomány kötelez, az évek során tapasztalt, határon inneni és azon túli nagy érdeklődés is arra biztat, hogy évente megszervezzék a hegyek falujának ünnepét.
A felejthetetlen ünnep a biztosíték arra, hogy jövőben is együtt lehessünk – mondta szombati megnyitóbeszédében Kocsis Béla polgármester.

A két nap programja minden érdeklődőt kielégíthetett, a színpadon egymást váltották a fellépők. A népszerű együttesek, énekesek, szomszédos településekről érkezett fellépők mellett bemutatkozott a kommandói fiatalok és a Horn Dávid Általános Iskola néptánccsoportja is.

Tegnap az uzoni Atlantisz és a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar szórakoztatta a nagyérdeműt.

A falunap legnépszerűbb eseménye – a menetrendszerű gőzmozdonyos vonatozás mellett – idén is a papolci székhelyű Saigon Kft. által szervezett favágó verseny volt.


Fotó: Bokor Gábor

Öt csapat szállt versenybe, kettő-kettő Kommandóról és Papolcról, egy Zaboláról. A megmérettetés a motoros fűrész láncvezető lapjának megfordításával kezdődött, következett a fenyőrönk hosszában való elvágása, majd tíz körszelet metszése. Ezt követően fejszével kellett kettévágni egy rönköt, majd újból a láncfűrészé volt a főszerep: négylábú széket kellett kivágni egy rönkdarabból. Végezetül a csapolás – a rönk ágainak levágása – következett. A feladatsort a kommandói állami erdészet csapata, Hunyadi Szabolcs és Ráduly József végezte el a legrövidebb időn belül, így ők vitték el az idei verseny nagydíját.

Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke is figyelemmel kísérte a favágók versenyét. „Fontos, hogy az egyre szaporodó falunapokat színesebbé teszik egy-egy eseménnyel. A favágó verseny kiemelkedő pontja a falunapoknak, ezt mutatja a nézők nagy száma is. Jellemzi a kommandói életformát, ahol sokan a fakitermelésből élnek, és fontos, hogy azt a nagyvilágnak is bemutassák” – értékelte Grüman.

Kommandó ünnepén jelen volt a falu magyarországi testvértelepülése, Ecsegfalva küldöttsége is. A delegációt Kovács Mária független polgármester asszony vezette. Jól érzik magukat Kommandón, ittlétükkel a testvérkapcsolatot kívánják erősíteni. Kapcsolatuk a rendszerváltás után kezdődött, együttműködésük gyümölcsöző, erősíti a magyarságtudatot, és feltöltődést jelent számukra. Gazdasági, turisztikai téren egyelőre nincs előrelépés, de ki kell találni olyan dolgokat, amelyek megoldhatóak, például gyerekek, felnőttek kölcsönös táboroztatása – részletezte a községvezető.

A kommandói falunapot a sokéves hagyományhoz híven támogatta Bige László is, a helybeliek idén is megkaphatták a magyarországi üzletember ajándékát.
Az idei falunapok nagy hiányossága volt, hogy az évek során sokszor megrendezett nemzet­közi cigányfolklór-tábort most egy héttel korábban a zabolai Csipkés táborban bonyolították le.

Az esemény sok érdeklődőt vonzott, a megszokott módon a falunapok vasárnap estéjén bemutatott gálaműsort sokan végignézték. A program elmaradása viszont nem járt a nézőkör csökkenésével, tegnap este több százan örvendtek a falunapok záróeseményének számító óriás tábortűz meggyújtásának.

Bokor Gábor / Háromszék