A nánásiak hagyományteremtő utazásának fő célja, hogy felkeressenek néhány települést azok közül, ahonnan 1916-ban a székely menekülők a hajdúságba érkeztek, s e távoli magyarjaikkal mai találkozásaik által is testvéri közösséget vállaljanak. A nánásiak csoportja július utolsó hétvégéjén Gyergyószéket és Gyimesbükköt kereste fel.

Ahogy a tavaly augusztusi zarándokútnak, úgy az ideinek is a lelki vezetője Juhász Imre c. kanonok, újfehértói plébános volt, a látnivalók dolgában pedig Buczkó József, az egyházközség világi elnöke kalauzolta a csoportot. A tizenkilenc hajdúnánási és két téglási vendég július 27-én, pénteken este érkezett meg Gyergyószentmiklósra. Elfoglalták szállásukat a Korona vendégházban, majd Juhász Imre atya vezetésével a Szent Miklós-templomban szentmisét ünnepeltek. A vendégek vacsora után a napot késő estébe nyúló kötetlen beszélgetéssel zárták.

Másnap, szombaton reggel a csoport először a Tarisznyás Márton Múzeumba látogatott el. Itt Csergő Tibor András igazgató vezetésével megtekintették az Anna – Asszonysors a 20. században című néprajzi kiállítást, a Gyergyó ünneplőben című népviseletkiállítást, valamint a dr. Jakab Gyula gyűjtéséből származó Ásványok, kőzetek, bányavirágok gyűjteményt.

A vendégek ezután megszemlélték a Salamon Ernő Gimnáziumot, a városközpontban Szent Miklós püspök szobrát, a Jakab Antal téren álló Jakab Antal-emlékművet, és felkeresték az örmény katolikus templomot is. Ottlétük alatt éppen megszólalt a déli harangszó, így Az Úrangyala imádságot e nem mindennapi istenházában imádkozták el.

A csoport útja innen Ditróba vezetett. Az Idősek Klubjában elfogyasztott ebéd után betértek a Jézus Szíve-nagytemplomba, majd a közös ima, éneklést követően kivonultak a közeli Jakab Antal térre és megkoszorúzták a Jakab Antal-emléktáblát.

Szívből jövő köszönet és elismerés illeti a koszorúzó hat nánási fiatalt, ilyen szép, méltóságteljes koszorúzást – főleg fiatalok részéről – ritkán lehet látni! Gratulálunk nekik – és persze szüleiknek, tanáraiknak!

Végül, de nem utolsósorban a zarándokok az Erdő Házát is felkeresték, majd útjukat, Gyergyószárhegy és Gyergyóalfalu érintésével, Kilyénfalva felé folytatták tovább. Gyergyószárhegyen röviden megálltak a Lázár-kastélynál (bemenni sajnos nem lehetett), Gyergyóalfaluban pedig kicsit hosszabban is elidőztek: először István pap szobránál hallhatták Buczkó József tájékoztatását a pünkösdszombati csíksomlyói búcsú történetéről, majd betértek a templomba, hogy azt is megismerjék kicsit közelebbről. „Isten, hazánkért térdelünk elődbe” – énekelték búcsúzóul.

A zarándokcsoport a programtervnek megfelelően szombaton este fél 6-ra érkezett meg Kilyénfalvára. A Jakab Antal Könyvtár és Emlékszoba megtekintése előtt és után – melyet az önkéntes könyvtáros, Jakab Erzsébet és családja gondosan megszervezett – ismerkedésre, kötetlen beszélgetésekre is sor került. A Jakab Antal Keresztény Kör részéről jelen volt: Jakab Erzsébet és Jakab Antal; Jakab Anna és Jakab László; Bajkó Erzsébet Emőke, Bajkó István és hatéves kisfiuk, Benedek; Kolumbán Csilla; Marthy Attila és e sorok írója.

A csoport a templomkertben álló Jakab Antal-szobornál elhelyezte az emlékezés Hajdúnánásról hozott koszorúját – itt is a három fiú és három lány által, éppoly szépen, méltóságteljesen, mint Ditróban –, imádkozott a püspök és minden elhunyt lelki üdvéért, majd este hét órakor megkezdődött a Juhász Imre atya és Fejér Lajos plébános úr által bemutatott szentmise.

„Jakab Antal püspök megtapasztalta a jót is és a rosszat is. Megtapasztalta a bűnt is: az istentelen, embertelen, istenellenes és emberellenes rendszernek a működését, és azokat, akik ezt a rendszert szolgálták. És kitartott a mellett a jó mellett, amire őt az Úristen meghívta, kitartott a mellett a szent hivatás mellett, amire őt az Úr az anyja méhétől fogva kiválasztotta. S amikor aztán azok a pokoli évek, amelyeket el kellett viselnie az ólombányában embertelen körülmények közepette, véget értek, nem a kesergés volt az ő állandó lelki jellemzője, hanem – más aspektusból – a Szent Pál-i gondolat: »Felejtem, ami mögöttem van és nekifeszülök annak, ami előttem van«. A püspök úr igyekezett elfelejteni és lezárni azt a rosszat, amit el kellett viselnie Krisztus ügyéért, még csak nem is beszélt róla, hogy a beszéd ne szaggassa fel a lelke mélyéből a sebeket. Így volt képes még hosszú éveken keresztül hirdetni az Evangélium örömhírét azoknak, akikhez Krisztus ügye őt küldte, azokba a falvakba, városokba, kisebb-nagyobb közösségekhez, akikhez küldetése volt. Nekünk is ezt a lelkületet kellene megragadni, megsejteni, megtanulni, eltanulni tőle: hogy hogyan tudjuk megélni a mindennapokban a jó megtapasztalása mellett a rossz megtapasztalását úgy, hogy ez a rossz ne legyen nagyobb hangsúllyal a lelkünkben, a gondolkodásmódunkban, az életünkben, az értékrendünkben – noha a világ ezt akarja, a médián keresztül ezt hangsúlyozza: hogy milyen bűnös a világ, milyen szörnyűségek, borzalmak történnek; nem a jót erősíti az emberekben. Pedig az ember alapvetően jó” – fogalmazott szentbeszédében Juhász Imre atya.

Szentmise után a vendégek meghallgatták Fejér Lajos plébános hangulatos templombemutatását, majd vendégek és vendégfogadók a templomkertben még hosszan folytatták a beszélgetést.

Másnap hajnalban megbizonyosodhattunk arról: van, aki két-három órányi alvás után is képes felkelni hajnali négy órakor, hogy öt órakor, a még teljes sötétségben elinduljon kisbusszal a Gyilkos-tóhoz. Mert tudja, hogy mire leér, éppen megvirrad, s még arra is marad ideje, hogy a Békás-szoros hatalmas sziklái között végiggyalogoljon. Sőt visszafelé a Pongrác-tető ködét is megszemlélheti közelebbről és reggeli előtt félórával már vissza is érkezik a szálláshelyére. A derék nánásiakon nem fogott ki ez a nem mindennapi vállalkozás: mivel a Gyilkos-tó nem szerepelt a programban, ők az éjszaka sötétjébe ezt még beiktatták. Bizonyára nem bánták meg!

Június 29-én, vasárnap délben már a gyimesbükki templom oltárát állták körül: Juhász Imre atya ezúttal Salamon József plébánossal misézett együtt és gyimesi csángó hívekkel imádkozott. A vendégek itt is koszorút helyeztek el a templomkertben a Jakab Antal püspököt ábrázoló domborműnél, majd ebéd után a környék felfedezése következett: az ezeréves határ, a vasúti őrház, a Rákóczi-vár, a Kontumáci kápolna és emlékhely, a Deáky Panzió és megannyi látnivaló várta még őket a Tatros partján.

A hétfő reggeli hazaindulás előtt jutott még idő egy korai szentmisére, s lassan elkövetkeztek a búcsú pillanatai. A hajdúnánásiak elköszöntek a Gyimesektől, a Hargitától, szép Erdélyországtól. „Este tíz órakor szerencsésen hazaérkeztünk sok szép élménnyel a lelkünkben és szeretetimpulzussal a szívünkben. Nagy élmény volt mindannyiunk számára ez a honismeret és lelki életet gazdagító zarándoklat” – adta hírül e sorok írójának másnap Imre atya.

Bizonyára Buczkó József már most forgatja a fejében a gondolatot, hogy miután 2017-ben, az első Jakab Antal-emlékúton végigjárták Nagyváradot, Gyulafehérvárt és Torockót, idén, a második Jakab Antal-emlékúton pedig Gyergyószéket és Gyimesbükköt, 2019-ben vajon milyen irányba szervezze a harmadik zarándoklatot. De alighanem ezt a töprengést most kicsit félreteszi, hiszen ez idő tájt más teendő foglalkoztatja: elő kell készítenie a 2018. szeptember 23-án esedékes VIII. Székely Menekültek Emléknapját, amelyen a szentmisét éppen Salamon József gyimesbükki plébános mutatja be és amelyen felavatják az újonnan kialakított Boldogasszony kertjét.

Íme, hajdúk és székelyek, egymás hitéből is erőt merítve, így viszik és adják tovább az összetartozás gondolatát, így ápolják a közöttük fennálló barátságot és építik az őket összekötő szeretethidat.

Isten tartsa, óvja a hajdúkat, s hozza vissza még őket Székelyföldre nagyon-nagyon sokszor!

Kép és szöveg: Varga Gabriella

2 hozzászólás

  1. Bacskai istván

    Na, ez a szedett vedett tarka buzgó katolikus társaság,…Tisztelt Tóducz! A hozzászólásában említett társaság a szülővárosomból indult útnak,hogy felkeresse azokat a helyeket, ahonnan befogadták elődeim/ink azokat az embereket, akiket a román betörés Erdélybe kivetett a békés hétköznapokból és hosszú vándorútra kényszerítette őket. Jómagam református vallású vagyok, csakúgy mint a városom Hajdúnánás 90 %-a. Büszke vagyok arra, hogy tekintet nélkül vallásra, ideiglenes otthonra találtak nálunk. A hajdúk feladva harcias múltjukat,mára békés és vendégszerető emberekké váltak. Tiszteletben tartják mások vallását, származását és emlékét. Kérem, hogy Ön is békéljen meg szívében és tisztelje élő és holt embertársait, tekintet nélkül arra, hogy földműves, avagy püspök volt az illető.
    Tisztelettel:
    Bacskai István Hajdúnánás

    Válasz
  2. Tóducz

    Na, ez a szedett vedett tarka buzgó katolikus társaság, olyan cirkuszt csinált Jakab Antikából, mintha Márton Áron az árnyékában lett volna. Ólombányás fogoly volt az Antika, nem vitatom szenvedéseit, de azért ennyire elgörbíteni a fontossági sorrendet nem a legkorrektebb dolog. Hisz Anti, Márton Áron segéd püspöke volt! Márton Áron halála után avanzsált főnökké!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.