A vita és a filozofálás kétségtelenül az emberi faj fejlődésének legfontosabb mozgatórugója, mert gondolkodásra, véleményformálásra ösztönöz. Világunk működése, vagyis a földi élet és azon belül az emberi lét viszont jól meghatározott és örökérvényű fizikai, kémiai és biológiai törvényeken alapszik.

Éppen ezért a kialakulásuk mikéntjéről neveltetés, felfogás, meggyőződés és hit függvényében lehet vitatkozni. Tagadni vagy a jogosultságukat kétségbe vonni azonban nem csak értelmetlen, hanem veszélyes is, mert pusztulást von maga után.

Ennek ellenére a jóléti nyugati társadalmak vadhajtásai ezeket a törvényeket mégis megkérdőjelezik. Teszik mindezt a szabadelvűségnek hazudott szabadosságra, az egyén jogait a közösségi elé helyező énközpontúságra, valamint a hamis alapokon nyugvó és tévesen értelmezett egyenlőségre hivatkozva. A következmények pedig még a legsötétebb jóslatokat is felül fogják múlni. Az a civilizáció ugyanis, amelyben a halál kultúrája uralkodóvá és ennek hívei szellemi vezetőkké válnak, óhatatlanul eltűnik a történelem süllyesztőjében.

Márpedig a házasságot az önállóság megszűnéseként, a szülést önfeladásként beállítók ezen munkálkodnak. Mint ahogy az abortusznak becézett magzatgyilkosság kultuszának hirdetői is. Hiszen a család intézményének a megszűnése és a gyermekvállalási kedv elvesztése előbb népességcsökkenéshez, majd kihaláshoz vezet. Éppen ezért tragikus, hogy a magát fejlettnek képzelő nyugati civilizáció nem csak elfogadja, hanem magáévá teszi és felkarolja önpusztító elveiket és magatartásukat.

Nem a véletlen műve, hogy idáig süllyedtünk, hanem egy jól előkészített, érzelem- és erkölcsromboló folyamat szomorú hozadéka. Ennek egyik mozzanata például az áldott állapot kifejezésnek a terhességgel való fokozatos helyettesítése volt. Beépülvén ugyanis a szókincsünkbe és ezáltal a tudatunkba, viszolygást vált ki belőlünk a magzatkihordással kapcsolatban. De ugyanezt a célt szolgálja a mély érzelmeket hordozó anya, apa elnevezésnek a száraz szülő 1 és szülő 2-vel történő helyettesítése is. Vagy a természetellenes viselkedés előnyben részesítése a természetes rovására.

Közép-Európában még nem terjedt el ez a kór, azonban rá utaló jelek már itt is mutatkoznak. Elejét kell venni hát a fertőzésnek!

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó