Az Erdélystat népmozgalmi adatokat összesítő közleménye szerint 2018 első tizenegy hónapjában, Erdélyben a születések száma 0,3%-kal magasabb, míg a halálozásoké 1,1%-kal alacsonyabb volt, mint 2017 azonos időszakában.

Így 2018-ban a népességfogyás tempója Erdélyben lassult az előző évhez viszonyítva, de a javuló tendencia ellenére tizenegy hónap alatt így is csaknem 15 ezer fővel csökkent a lakosság.

A két magyar többségű székely megyében 2018. január–novemberben az élveszületések száma 0,5%-kal alacsonyabb, a halálozások száma ugyanakkor 4%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Így ebben az időszakban Székelyföldön a fogyás tempója erőteljesen gyorsult. A magyarok által nagyobb számban lakott Partiumban és Közép-Erdélyben szintén gyorsult a népességfogyás, az erdélyi népesedési helyzet javulása tehát olyan területekre vezethető vissza, ahol a magyarok szórványban élnek (pl. Temes és Szeben megyék).

2018. január–novemberben Erdélyben

61 738 gyermek jött világra, ami 197 fővel, 0,3%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, 2017. január–novemberi születésszámokat. A megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból az Erdélystat által készített összesítés szerint míg 2018 első felében gyenge volt a gyermekvállalási kedv, az év második felében fordulat jelei mutatkoztak. Az augusztus–novemberi időszakban a születések száma egyértelműen meghaladta az előző évit: 2018 augusztusa és novembere között 24 321 gyermek született Erdélyben, míg egy évvel korábban csak 23 080.

Az első tizenegy hónapban 76 493-an haltak meg, 1,1%-kal, számszerűen 812-vel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Ez a pozitív trend jelentős részben a novemberi adatra vezethető vissza: 2018 novemberében csak 6794 halálesetet regisztráltak, ami 431 fővel alacsonyabb ez előző évi adatnál.

Az év első tizenegy hónapjában összességében Erdélyben a népességfogyás 14 755 fő volt, ami – Erdély lakosságához viszonyítva – továbbra is magas érték, bár a népességfogyás tempójának egyértelmű csökkenését mutatja 2017 hasonló adataival összevetve (15 764 fő). A népességfogyás márciusban volt a legerősebb, ekkor egy hónap alatt több mint 3200 fővel csökkent a lakosság. Ezzel szemben augusztusban a születések száma meghaladta az elhalálozásokét, 2018-ban ez volt az egyetlen hónap, amikor Erdélyben népességnövekedés volt megfigyelhető.

A január–novemberi időszakban 43 379 házasságot kötöttek Erdélyben. Ez az érték minimális mértékben (100 házassággal) elmarad ez előző évitől, így lényegében a házasságkötési kedv stagnálását figyelhetjük meg.

2018. január–novemberben a Székelyföldön

Hargita és Kovászna megyében az év első nyolc hónapjában 4839 gyermek jött világra, ami 22 gyermekkel, 0,5%-kal elmaradt a 2017. január–augusztusi születésszámtól. Ugyanebben az időszakban a Székelyföldön 5886-an haltak meg. Ez az érték mintegy 4%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor 5657 fő volt az elhunytak száma.

A születésszám minimális csökkenése és a halálozások növekedése együttesen azt eredményezte, hogy a Székelyföldön – szemben a teljes Erdéllyel – gyorsult a népesség fogyása (az ún. természetes fogyás, ami a vándorlási folyamatokat nem veszi figyelembe). A természetes fogyás 2018. január–novemberben mintegy 1047 főre becsülhető, ami lényegesen magasabb, mint 2017 ugyanezen időszakára számolt 796 fő.

A házasodási kedv azonban emelkedett Székelyföldön: az év első tizenegy hónapjában 2597 pár mondta ki a boldogító igent, ez 1,5%-os növekedést jelent.

2018. január–novemberben a Partiumban

A másik jelentős arányban magyarok lakta erdélyi régióban, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből összesített partiumi régióban, szintén a székelyföldihez hasonló, az összerdélyi trendektől elmaradó demográfiai folyamatok figyelhetők meg az év első tizenegy hónapjában.

Partiumban november végéig 10 544 gyermek született és 13 706 halálozás történt. A 2017-es hasonló adatok szerint 10 663 születést és 13 594 halálesetet regisztráltak. A régióban júliusban és augusztusban is többen születtek, mint ahányan elhunytak. Így 2018 első tizenegy hónapjában, a Partiumban a népességfogyás mértéke 3162 fő volt, ami meghaladja az egy évvel ezelőtti mértéket (2931 fő).

2018. január–novemberben a Közép-Erdélyben

Erdély harmadik jelentősebb magyar lakosságot tömörítő régiója a Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdély. Itt 11 562 gyermek született az év első tizenegy hónapjában, ez 136 fővel elmarad az előző évi adatoktól. Mivel a halálozások száma (13 896 fő) itt is valamelyest növekedett az előző évhez képest, így összességében Közép-Erdélyben is a népességfogyás felgyorsulása figyelhető meg.

Szórványterületek

Kikövetkeztethető tehát, hogy az erdélyi népesedési helyzet javulása nagyrészt olyan területekre vezethető vissza, ahol a magyarok szórványban élnek. Ilyen elsősorban Bánság és ezen belül is Temes megye. (A Bánság két másik megyéjében, Arad és Krassó-Szörény megyében, lényegesen rosszabb a demográfiai helyzet.) Temes az egyetlen olyan megye, ahol 2018-ban a születések száma meghaladja a halálozásokét. Az év első tizenegy hónapjában 6630 születésre 6255 haláleset jutott. Dél-Erdélyben Szeben, Észak-Erdélyben pedig Beszterce-Naszód megyék azok, ahol a népességfogyás tempója mérsékelt.

Táblamelléklet

Erdélystat