Egy nemzet, amit ismét a lázadás és a hatalommal szemben érzett düh kovácsol egybe. Franciaország hetek óta forrong, az euronews stábja pedig az ország több pontjára elkísérte a tüntetések résztvevőit, az események mögötti emberi sorsokat is megmutatva.

„Éppen a különbözőségünkben rejlik az erőnk. Vannak itt nyugdíjasok… és diákok is kezdtek csatlakozni. Vannak koránkelők és munkanélküliek, hátrányos helyzetűek. Az emberek álltak össze Macron ellen...” – vélte egy sárgamellényes.

Próbáltuk megérteni, mi volt az emberek számára az utolsó csepp a pohárban, és kideríteni, meddig hajlandók elmenni. Akadt a nyilatkozók között olyan, aki szinte szó szerint éhezik, és olyan is, akinek eszébe sem jut már, hogy ne a leértékelt húsok között keresgéljen a szupermarketben.

“Amikor azt látjuk, hogy a politikusaink 45 ezer eurós öltönyben járnak, ami 3 ember éves fizetése… akkor jogunk van fellázadni. Mindent elvesznek tőlünk. A végén semmink sem marad, és még akkor is megpróbálnak lopni tőlünk. És ez fáj” – mondta például az egyik tüntető.

Az euronews stábja közel fél órában mutatja meg: milyen emberi sorsok rejlenek a hírek mögött.

Euronews