Fotók: dvsc.hu

A DVSC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) a határon túl élő magyar fiatalok között is keresi az utánpótlást – közölte Papp László, a cívisváros polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón, a Nagyerdei Stadionban.

A Lokit fenntartó önkormányzat vezetője utalt rá, hogy a debreceni futball nyár óta új időszakát éli, a DVSC magabiztosan vezeti az NB II-es mezőnyt, és mielőbb vissza akar térni az NB I-be, amihez szükség van azokra a tehetséges fiatalokra, akik a pályafutásukat a Debreceni Labdarúgó Akadémián kezdték.

A polgármester szerint a DLA meghatározó utánpótlás-nevelő a keleti régióban, és itt az ideje, hogy a Partiumban is megvessék a lábukat. Ennek jelentős állomása, hogy csütörtöktől hivatalosan is megkezdődik a szakmai együttműködés a DVSC, a DLA és Székelyhíd között.

Papp László felidézte, öt éve kezdődtek meg az előkészítő munkálatok, azóta Székelyhídon jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg, amelyek komoly szakmai együttműködést alapozhatnak meg, és reményei szerint egyre több fiatal tehetség kap majd lehetőséget a térségből, hogy a DLA-n tanulhasson. Utalt arra is, hogy hasonló együttműködésre már van példa: kárpátaljai magyar fiatalok rendszeres résztvevői a DLA programjainak.

Béres Csaba, a Debrecentől 45 kilométerre lévő, 12 ezres lélekszámú Székelyhíd polgármestere azt mondta, régiójukban mintegy 20 ezer magyar él, köztük sok fiatal.

Településükön olyan 21. századi sportkomplexumot hoztak létre, amilyen Romániában nem sok van. Utalt rá, hogy egy fiatal labdarúgójuk, a korosztályos válogatott Kokovai Csongor már a DVSC-DLA-ban játszik. Jelezte, hogy "a környékükön jelenleg 60 fiatal rúgja a bőrt", és Böjte atya segítségével a más területeken élő tehetséges magyar fiatalok közül többen is Székelyhídre kerültek. A városban egyébként jövőre ünneplik a helyi labdarúgás 100. évfordulóját – tette hozzá.

Tőzsér Dániel, a DVSC sportigazgatója azt mondta, saját nevelésű futballistákra támaszkodva akarnak erős csapatot építeni, amely majd az NB I-ben is megállja a helyét. Fontosnak nevezte, hogy "a határon túli területekről is minél nagyobb számban tudjanak fiatal tehetségeket bevonni a jövő magyar és debreceni labdarúgásába".

Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója szerint az utánpótlás tekintetében minél szélesebb "merítési lehetőségre" törekszenek, amibe jól illeszkedik a Kárpátalja után a partiumi terjeszkedés, a szakmai kapcsolatok bővítése. Ezek a fiatalok hozzá tudnak tenni a debreceni labdarúgás lehetőségeihez – jegyezte meg a DVSC korábbi vezetőedzője. A tervek között említette, hogy a jövőben havi két alkalommal közös edzések lesznek a székelyhídi fiatalokkal, de szakmai tanácskozásokat, bemutató tréningeket is tartanak majd.

Papp László az MTI érdeklődésére hozzátette: miután a DLA vonzáskörzete egyre nagyobb, olyan fejlesztéseket is terveznek, amelyek eredményeként bentlakásos körülmények között is folytatódhat majd a távolabb élők képzése a Debrecenben.

MTI