Forrás: diakhitel.hu

A határon túli magyarok is igénybe vehetik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et – közölte a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyar Péter azt mondta, több mint húszezer magyar diák tanul erdélyi egyetemen, viszont csak pár tucat veszi igénybe a hitelt. Az igényléshez magyarra fordított hallgatói jogviszony és magyar bankszámla szükséges – ismertette.

Kiemelte, a cél az, hogy Magyarországon és az egész Kárpát-medencében ne legyen olyan fiatal, aki azért nem tud felsőoktatási tanulmányokat folytatni, mert a családi vagy egyéb körülmények nem teszik azt lehetővé.

Emlékeztetett, az 1,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 keretében havi maximum hetvenezer forintot lehet igényelni, egy félévben legfeljebb öt hónapra. A képzési díjakra felvehető Diákhitel 2 kamatmentes, ezzel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók húsz százaléka él.

Mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, visszafizetését a diploma megszerzése után négy hónappal kell elkezdeni, de bármikor ingyenesen előtörleszthetők – mondta, hozzátéve, a diákoknak nem okoz problémát a hitel visszafizetése.

Magyar Péter kitért arra is, az nyelvtanulási hitelt október 1-jétől lehet igénybe venni. Ennek keretében egyszeri 500 ezer forintot lehet igényelni, amelyet öt év alatt kell visszafizetni. Sikeres nyelvvizsga esetén az induló 1,99 százalékos kamat nulla százalékossá válik.

MTI