Czegő Zoltán költő (jobbról) köszönti a vendégeket

Felemelő és lélekrezegtető élményben volt részük hétfő este mindazoknak, akik a sepsiszentgyörgyi Teinben részt vettek Kapui Ágota megyeszékhelyi születésű, de 1988 óta Magyarországon élő költő második verseskötetének a bemutatóján.

A szép számú hallgatóság több alkalommal is tapsra fakadt az ünnepi köntösbe öltöztetett szavak hallatán.

A diktatúra utolsó éveiben az elhallgattatása miatt szülőföldjéről elmenekült szerzőt, valamint kísérőjét, Kaiser László költőt, a kötetet megjelentető Hungarovox Kiadó vezetőjét Czegő Zoltán tisztelettel fűszerezett szeretettel köszöntötte. Nyilván nem véletlenül, hanem mert egyikük régi barát és harcostárs, Kapui Ágota újabb verseskötetéről pedig az volt a véleménye, hogy az „úgy száll fel a magasba, ahogy egy levél hull alá a rengeteg lomberdőben.”

Drámaian tömör megfogalmazásának nagyszerűségére és igazára azonban csak később, néhány költemény felolvasása után döbbentünk rá. Miután az őket világra vajúdó személy ajkairól felcsendültek és szívünk legrejtettebb zugát is jótékonyan végig simogatták a mesterfokon összefűzött, nemes töltetű szavak. Szavak, melyek saját megfogalmazása szerint a „fizikai és lelki fájdalom mezsgyéjén” törtek fel a költő tudatából.

Kapui Ágota A lélek szárnycsapásai című kötetének költeményei kizárólag a 2016-os esztendő termését tartalmazzák. Akkor tört fel ugyanis elemi erővel belőle, az őt méltató Kaiser László által beszédes hallgatásnak nevezett időszak 25 éve alatt felgyülemlett mondanivaló. Kaiser szerint pedig e remekművek egy részében ember és alkotóként egyaránt szembe néz a kegyetlenül fogyó idővel.

Éppen ezért némelyikük kissé borongós hangvételű ugyan, de nem lehangoló, mert még így is cselekvésre sarkall. Kissé szomorkás hangulatuk ugyanakkor talán az illúziókkal való leszámolásból is ered, ami egy érző és szépre érzékeny ember esetében a mai felemás világunkban elkerülhetetlen, mert amint azt mindannyian érzékeljük, ez nem jó irányba halad. De nem is haladhat, hiszen az emberek nem beszélgetnek egymással, nem olvasnak, nem hajolnak oda a kultúrához, mely így egyre kisebb mértékben van jelen az életünkben. Ugyanakkor elszemélytelenedünk, és annak ellenére, hogy információözönben élünk, napról napra tudatlanabbakká válunk. A költő nagysága pedig éppen abban rejlik, hogy mindezek ellenére a vallásos és nem vallásos értelemben egyaránt értendő hitből, valamint lelkiismeretesen elvégzett, értelmes munkából erőt merítve verseivel reményt sugároz.

Ennek bizonyítékaként az alábbiakban egyet olvasóinkkal is megosztunk a kötetben található gyöngyszemekből. Feltámadás: „Egyszer majd mindannyian hazamegyünk:/ lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,/ Csontjainkról az idegen göröngyöt,/ szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,/ csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát./ Porunk felszáll, és Kelet felé lebeg,/ odvas szívünkben felsajog a honvágy,/ és sárral betömött fülünkbe belemar/ trombita-élesen/ egy új feltámadás.”

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó