Fotó: reformatus.hu

A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutató tanácskozást és költészeti minifesztivált rendeznek május 22-én és 23-án Kolozsváron – közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) az MTI-vel.

A kétnapos programban előadások, felolvasások, közéleti és kultúratudományos beszélgetések egyaránt helyet kapnak. Szerdán előadást tart a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karán György Péter esztéta, Balázs Imre József, Bányai Éva, Codau Annamária, Demeter Zsuzsa, Karácsonyi Zsolt, Sánta Miriám, Sárkány Tímea és T. Szabó Levente is. A Bulgakov Kávéházban szerda este hirdetik ki a Hervay Gizella születésének 85. évfordulójára kiírt meghívásos verspályázat eredményeit.

Az érdeklődők csütörtökön tematikus Házsongárd-sétán vehetnek részt a Korzo Egyesület tagjaival, valamint bekapcsolódhatnak a Házsongárdot különböző fénytörésekben felmutató kerekasztal-beszélgetésekbe Demény Péter, Jakab Albert Zsolt, Kádár Magor, Könczei Csilla, Radu Lupescu, Újvári Dorottya társaságában a Vallásszabadság Házában. Ugyanitt rendezik meg Király László, Markó Béla és Visky András közös szerzői estjét.

Az “Házsongárd-légió” – Kolozsvár-dialógusok 2.0 címet viselő esemény a konkrét, a szimbolikus, a történetileg változó sírkert sok szempontú megközelítésére tesz kísérletet. A temető azóta, hogy 1585. május 11-én a kolozsvári közgyűlés a pestisjárvány kezdetén megalapította, gyarapodó városi nyughelyből nemzeti panteonná, városszélből belvárossá, puszta temetkezési helyből identitásküzdelemmé, nem utolsó sorban védett műemlékké vált – olvasható a FISZ közleményében.

A kétnapos rendezvényt a FISZ közösen szervezi az Erdélyi Magyar Írók Ligájával és a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel.

MTI

2 hozzászólás

  1. Dr.Fikker János

    Fikker János.

    Emlékszel még a Házsongárdra ?

    Emlékszel még a novemberi fényre
    Halottak Napi gyertyalobogásra
    a sejtelmes és ködös sötétségre
    a szomorúan csendes Kolozsvárra
    tört keresztekre elárvult hantokra
    díszes sírokra cifra kopjafákra
    cserzett bőrű gyászoló arcokra
    emlékszel még a Házsongárdra ?
    A gyászkocsikra Szent Mihály lovára
    koszorúkra és ravatalokra
    vigasztaló együtt érző igékre
    minden hiányra veszteségre
    emlékszel még a novemberi fényre
    és költőinkre a nagy álmodókra
    akik népükért életüket adták
    testük pihen a gesztenyék alatt
    reánk csak gondjaikat hagyták…
    De a magasból ügyelnek figyelnek
    láng lelkeikkel naponta üzennek
    semmi sem vész el amit őrzünk
    de jaj Uram sok már az őszünk
    sok a halottunk sok a hantunk
    földeden már sok jelet hagytunk
    elődeinkkel tele Házsongárdunk
    még tart a gyászunk tart a gyászunk…
    1992 Halottak Napján

    Válasz
  2. Tóducz

    Há nagyon kéne vigyázni a Házsongárdi temetőre is, me a romákoknak már rég fáj a foguk erre a temetőre is, akár csak az Úzvölgyire!

    Válasz

Hagy egy Válaszot Tóducz-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük