A hétköznapi hősökért fognak össze az udvarhelyi vendéglátósok

Illusztráció

Ezeregy meleg ebéd címszóval indítanak többalkalmas karitatív akciót a székelyudvarhelyi vendéglátósok, amihez számos támogató és partner is csatlakozik.

„Nehéz időket élünk: sokan az első vonalban dolgoznak a vírus megfékezése ellen, mások pedig a megszokottnál is nehezebb körülmények között próbálják átvészelni ezt az időszakot” – fogalmazták meg a kezdeményezés fő okát a szervezők.

Az Ezeregy meleg ebéd akció lényege, hogy több hétvégén át kapjanak meleg ebédet a kórházi dolgozók, családorvosok, mentősök, rendőrök és más, az első vonalban dolgozók, valamint olyan rászoruló családok és egyedül élő idősek, akiknek a mostani helyzetben a szokásosnál is nehezebb a mindennapi élet.

Az akcióhoz csatlakozó vendéglátósok több hétvégén át, egymást váltva, saját konyháikon készítik el a vasárnapi ezeregy adag meleg ebédet, amit az akcióhoz csatlakozó önkéntesek és partnerszervezetek segítenek eljuttatni a különböző helyszínekre. Az ételeket egyszerhasználatos tárolókban és evőeszközökkel szállítják, a higiéniai normák és távolságtartási szabályok szigorú betartása mellett.

Az első hétvégén, április 19-én, a Páva, a Pethő étterem és a Schwarz bisztró konyháján főznek összesen 1001 adag töltött káposztát, az alapanyagot pedig az Elan Trio Kft. és partnerei biztosítják.

A kiszállításban és az akció lebonyolításában az első hétvégén a következő partnerek segítenek: 3D Clean Service Kft., Baby Business Kft., Elan Fruit Kft., Gondviselés Segélyszervezet, Hargita Holding Kft., Keresztúri Nagyküküllő Szövetkezet, Lutrix Kft., Mallersdorfi Ferences Nővérek, Páva KulinarIQum Egyesület, Rip Rop Kft., Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET), Székelyudvarhelyi Caritas, Székelyudvarhelyi RMDSZ. (közlemény)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük